Jogos a kérdés, hogy pontosan mi köze lehet az első csoportnak a másik kettőhöz, melyre a választ az Európai Bíróság múlt heti - az úgynevezett Lidl-ügyben hozott - döntése adhatja meg. Az ítélet tartalma csekély újdonságerővel bír (különös tekintettel hazánkra), izgalmat ígér viszont az a tény, miszerint az Európai Bíróság az Európai Bizottság nyomására sem változtatott korábban hangoztatott álláspontján.
Az ügy tulajdonképpen a csoportos adózás témakörét boncolgatta. Sok tagállam ugyanis megengedi, hogy a közös vezetésű cégek nyereségadójukat ne az egyes cégek szintjén adódó egyedi eredmények után fizessék, hanem vonják össze a csoporton belül adódó nyereségeket a veszteségekkel és csak ezen utóbbi, összevont (konszolidált) eredmény után váljanak adókötelessé. Természetesen az ilyen jellegű összevonásra általában csak a tagállami határokon belül nyílik alkalom, a külföldi leányvállalatok nyereségét/veszteségét a különböző nyereségadó-szabályok kizárják a csoportos adózási lehetőségből. Éppen ezen utóbbi okból kifolyólag számos tagállami rendszert ért már uniós kifogás, mondván, hogy a közös piacon nem működtethető a tagállami határokon visszafordított (a határokon túl megtagadott) kedvezmény.
A bíróság többször megerősített álláspontja szerint ugyan egy ilyen korlátozás egyértelműen sérti a római szerződésbe foglalt szabadságokat, mégis a társasági adózás nemzetközi területén érvényre jutó tagállami erőegyensúly és az adóelkerülés visszaszorítása érdekében nem válhat teljesen korlátlanná a tagállami határokon átívelő veszteségbeszámítás (csoportos társasági adófizetés). Érdekesség, hogy minden jel szerint tipikusan a kiskereskedelmi tevékenység produkált veszteséget a tagállami határokon túl, az ügyben született két fontos EB-döntés ugyanis a Marks & Spencer, illetve a Lidl üzletláncokat érintette. A döntések alapján a tagállami határokon túl a veszteségek csak akkor vándorolhatnak, ha abban az államban, amelyben felmerültek, már nincs mód arra, hogy csökkentsék a társasági adókötelezettséget.
Az ilyen, csoportos társasági adózást firtató döntéseknek ránk közvetlenül csupán nagyon korlátozott hatása van, mivel Magyarország nem alkalmaz hasonló csoportos kedvezményt társasági adórendszerében. Amennyiben azonban egy magyar vállalkozás leányvállalat alapítása nélkül terjeszkedne Európában, máris fontossá válna a fenti döntés, ugyanis az ilyen jellegű jelenléthez kapcsolt külföldi eredmény/veszteség alapesetben részét képezné a magyar vállalkozás összesített társasági adóalapjának is.
Ez a leányvállalat nélküli eset azonban továbbra is jóformán elméleti, pontosan a versenykorlátozó hatású és határokon túlterjeszkedő iparűzési adónk miatt. A leányvállalat alapítása nélküli külföldi jelenlét ugyanis Magyarországon iparűzésiadó-fizetési kötelezettség alá esik, függetlenül attól, hogy bizonyos mértékig a vállalkozás külföldi területen fejti ki üzleti tevékenységét. Ezen a ponton véleményem szerint pontosan és egyértelműen tetten érhető az iparűzési adó sok rossz vonása közül az egyik legésszerűtlenebb, miszerint a nemzetközi túlterjeszkedéssel tulajdonképpen adóbevételt egyáltalán nem termel, csupán külföldi befektetéseket hiúsít meg.
A másik, sokkal távlatibb vonatkozása a döntésnek a bizottság szerepe. A hivatalos kommüniké szerint a testület létre kívánja hozni a csoportos adózás lehetőségét határon átívelő formában a tagállamok között, a közös piac kívánalmainak megfelelően. A szisztéma a konszolidált közös társasági adóalap nevet viselné (CCCTB) és közösségi jogszabályi szinten szabályozná a veszteségek beszámítását a csoportcégek nyereségébe, európai szinten. Mindamellett, hogy a Szovjetunióra emlékező harminc év fölöttiek a rövidített nevet könnyebben sajátíthatják el, fontos tulajdonsága még a rendszernek, hogy létrehozása jelentős időt és hatalmas politikai erőfeszítést is igényel. A bizottság tehát minden jel szerint az EB döntésén keresztül kívánt további lendületet adni saját terveinek, ahogyan tette azt például az olasz iparűzési adó (IRAP) ellen indított eljárásban is a kis adók eltörlése ügyében. A bíróság pedig - immáron nem először - nem engedett a nyomásnak, és továbbra sem kívánt a bizottság fegyvere lenni klasszikusan olyan esetekben, amikor a helyzet körültekintő tisztázása nem esetjogot, hanem részletes jogszabályalkotást igényel.
Baka Zoltán