A NAPI Gazdaság cikke
A tilalom oka, hogy bt. esetén évi 25-ről 50 millió forintra nőne a kedvezményes adózású jövedelem. A jelenlegi tervek szerint az ekhózók köre kiterjed az egyéb alkotóművészekre (jelmez- és díszlettervező, dramaturg), a segédszínészekre és a segédrendezőkre is, de a kör a továbbiakban még bővül, elsősorban az elektronikus médiához kapcsolódó szakmákkal – mondta Csizmár Gábor munkaügyi miniszter egy keddi háttérbeszélgetésen.
A munkaügyi tárca (FMM) büdzséje jövőre nem sokat változik, az állami bevételek csökkennek ugyan, de ezt az egyéb bevételek emelkedése kiegyenlíti – véli Csizmár. A két nagy háttérintézmény – az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) és az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség – létszáma és az általuk felhasználható pénzügyi keret sem csökken. A munkaügyi felügyelők száma újabb ötven fővel bővül, a modernizálás alatt álló ÁFSZ pedig megfelelő létszámmal működik. A miniszter szerint a tárca és a Munkaerő-piaci Alap együttes költségvetésén belül jövőre a foglalkoztatás támogatására, a közmunkára, valamint a felnőttképzésre szánt összegek sem csökkennek a 2005-öshöz képest.
Az FMM két programot készít elő, amelyek ma kerülnek a kormány elé. A tárca az önkormányzatokkal együtt olyan hétmilliárd forintos közfoglalkoztatási programot indítana el, amely télen kiegyensúlyozná az idényhatást. Az akció keretein belül 24 ezer ember jut hat hónapra napi hatórás munkához. A program költségeit 60 százalékban a Munkaerő-piaci Alap, 40 százalékban az önkormányzatok közcélú kerete biztosítja.
A másik program a civil szervezetek által foglalkoztatottak bővítésén keresztül a szféra megerősítését szolgálja.
A november elsején életbe lépő új munkanélküli-támogatási rendszerhez csatlakozhatnak azok, akik már ezen időpont előtt munkanélkülivé váltak, ők a régi támogatást kapják, de az új szolgáltatások járnak nekik is. Az álláskeresési megállapodásban a munkanélkülinek vállalnia kell: bizonyos dolgokat megtesz annak érdekében, hogy újra munkába tudjon állni.
