Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– A kormány szerint jobb lett az adórendszer a jövő évre elfogadott változásokkal, az adótanácsadó szakma viszont legfeljebb semlegesnek, vagyis az idei évhez képest változatlannak tartja a módosítások hatását. Hol az igazság?
– Az alapstruktúrákat tekintve nincs érdemi változás, 2005-ben nem lesz adóreform, apróbb módosítások azonban szép számmal akadnak, amelyek részben költségvetési, részben EU-s kényszerből születtek. Ezek egy része könnyít a terheken, de van ellentétes példa is. Pozitív például az egészségügyi hozzájárulás csökkenése, kár, hogy csak novembertől lép életbe. A bankadó növeli a pénzügyi szféra terheit, a telefonadó a vállalkozások költségeit.
– A bankadóra való felkészülés elkezdődött a pénzügyi szektorban? Ügyfeleik hogyan próbálják kivédeni ezt a költséget?
– Az érintett ügyfeleink már döntöttek arról, hogy a nyereség- vagy a kamatalapú adót választják.
– Milyen a megoszlás?
– A többség a nyereségre vetített adót választja.
– Mekkora adót fizethetnek ténylegesen a bankadóra kötelezettek? Mekkora lehet az effektív adókulcs a 8 százalékos nominális teher mellett?
– A nem klasszikus pénzintézeti tevékenység, például a tanácsadás kiszervezése csökkentheti az adóterhet, de a bankrendszer nyereségének jelentős része nem itt képződik.
– A társasági adó névlegesen 16 százalék, a tényleges adóteher viszont alatta van a 10 százaléknak. Lehet ilyen eltérés a bankadó esetében is?
– Nem, és ennek sajátos okai vannak. A bankadónál az effektív adó maximum néhány tizeddel lehet alacsonyabb a nominálishoz képest. A társasági adónál az adókedvezmények csökkentik a nyereség után fizetendő adót. A bankadónál nincsenek ilyen kedvezmények.
– Ügyfeleik reakcióiból hogy látják, milyen mértékben jelenhet meg banki termékekben az új adó?
– Általában most készülnek az üzleti tervek, abban azért biztos vagyok, hogy a tulajdonosok pusztán e miatt nem fognak könnyíteni jövedelmezőségi elvárásaikon. Nyilván megpróbálják az adót valamilyen formában ellensúlyozni, de a piaci verseny miatt nem tudják majd áthárítani a többletköltségeket az ügyfelekre. A legtöbb bankban ugyanakkor az elmúlt években lezajlott egy hatékonyságjavító folyamat, így költségcsökkentési oldalon sincs akkora tartalék, hogy teljesen átvállalhassák a többletterhet. A kettő között keresnek majd megoldást, vagyis emelik termékeik árát, valamit faragnak még költségeiken és megpróbálják növelni piaci részesedésüket is – de ez értelemszerűen csak a többiek rovására mehet, a torta ettől nem lesz nagyobb. A reakciókat azonban nem lehet különválasztani a más indíttatásból megszületett üzleti döntésektől.
– A cégvilág leginkább a tb-terhek, az iparűzési adó és az áfa miatt panaszkodik, ezen a téren azonban nem sok változás lesz jövőre.
- Az áfát kevésbé érzem problémának az üzleti aktivitás tekintetében. Vannak olyan területek, ilyen például a pénzügyi szféra, ahol nincs lehetőség áfalevonásra: ez valamivel magasabb költségszintet eredményez, de ez még nem veszélyezteti a versenyképességet. A adó-visszaigénylőknél likviditási szempontból rosszabb helyzetet teremt viszont jövőre a kéthetes gyakoriság megszűnése. A valós probléma azonban az iparűzési adó és a tb-járulék magas szintje. Két reális út lehetséges: vagy a költségvetési kiadások drasztikus csökkentésével, vagy az adórendszeren belüli jelentős súlypontáthelyezésekkel teremthetők meg az adómérséklés feltételei. A súlypontváltás azonban nem jelentheti azt, hogy az egyik adónemet egy másik, hasonló súlyú adóval helyettesítenék ugyanabban az adózói körben. Ennek nem lenne sok értelme. Ha viszont a jövedelemtulajdonosok között történik meg a teher átcsoportosítása, például az üzleti szektor javára a lakossági terhére, az javíthatja a versenyképességet, de szociális problémákat eredményezhet, sőt, a tehernövekedés miatt magasabb bérkövetelésekkel is számolhatnak idővel a vállalatok. Szóba jöhetne még a harmadik, a járhatatlan út, a hiány növelése is, de az eurózóna felé tartva ezt én kizártnak tartom. Mindezt végiggondolva világos, hogy a következő években sajnos kevés az esély az üzleti szféra terheinek látványos csökkenésére.
– Mi lehet az iparűzési adó sorsa?
– Ez egy fura adónem, hasonló nem igazán működik más országokban. Az ügyfeleink is többször föltették már a kérdést, hogy rendben van ugyan, hogy a magyar társasági adó versenyképes, de mi lesz a helyi adóval. Nehéz megmagyarázni például, hogy a Magyarországon letelepedett, valamelyik másik EU-tagországban telephellyel rendelkező vállalkozásnak miért kell nálunk helyi adót fizetnie, ha például minden bevétele (és minden költsége) a külföldi telephelyen keletkezett.
Van még egy gond az iparűzési adóval: minél nagyobb hozzáadott értéket termel egy vállalat, annál nagyobb relatíve a nyereségre vetített adó. A nagy cégek szolgáltató központjainak Magyarországra telepítése ma gazdaságpolitikai prioritás, de ezen központok egy része más országokat választhat az adórendszer miatt. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy pozitív lépés a megfizetett iparűzési adó levonhatóságának 25 százalékról 50 százalékra emelése a társasági adó alapjából.
– Az ügyfeleik milyen véleménnyel vannak a magyar adórendszerről?
– Az egyik érdekes tapasztalatom az volt, hogy a magyar adóigazgatással elégedettebbek, mint sok nyugat-európai országéval. Ez a vélemény ugyan nem feltétlenül esik egybe a magyar adózóéval – elvégre a szomszéd kertje mindig zöldebb –, de azt nem lehet tagadni, hogy az elmúlt tizenöt évben a magyar adóhatóságnál sokat fejlődött a „szolgáltatás” színvonala. Amire inkább panaszkodnak, az az adóigazgatáson kívüli államigazgatási engedélyezési eljárás, például az önkormányzati bürokrácia vagy a közbeszerzési rend. Engem is sokkolt például a napokban, amikor egy közbeszerzésre benyújtott tenderdokumentációnkban Magyarország egyik legnagyobb bankjának – több mint ötven oldalas – cégkivonatát kellett minden oldalon, egyenként, cégszerűen aláírnom.
– Mint volt pénzügyminiszter, hogyan látja most, a másik oldalon ülve: az adózásban milyen lépéseket kellett volna meghozni hivatali ideje alatt?
– Azt gondolom, hogy kedvező változásokat hoztunk a társasági adóban. Senki sem sajnálkozik a tévé-előfizetési díj, mint egyfajta „bosszantó” és nagyon rossz hatékonysággal beszedhető adó megszüntetése miatt, és hasznosnak tartom azt is, hogy az érdekképviseletekkel sikerült megállapodnunk a fix egészségügyi hozzájárulás 2006-os eltörléséről. Azt meg kifejezetten jól élem meg, hogy egy új adó bevezetéséért, gondolok az evára, nem megkövezni akarják az ötletgazda pénzügyminisztert. Ugyanakkor kár lenne tagadni: én sem tudtam másfél év alatt megváltani a világot. Azok a kényszerek, amelyekre már korábban utaltam 2002 és 2004 között is megakadályozták, hogy átütő erejű adócsökkentést lehessen elérni. Hozzá kellett volna nyúlnunk a tb-járulékokhoz és az iparűzési adóhoz és megszabadulhattunk volna néhány további kicsi adónemtől is. Utóbbit nehézzé teszi ugyanakkor, hogy az adózás nem csak költségvetési kérdés; a környezetvédelmi adók nem hoznak nagy bevételt, de nem lehet vitatni társadalmi hasznosságukat. Előrébb szerettem volna jutni az adminisztráció egyszerűsítésében is, ezt viszont az teszi bonyolulttá, hogy a költségvetés éven belüli lefutását jelenleg olyan figyelem övezi, amely mellett nehezen lehet például bevallási, befizetési határidőket ritkítani.
