Öt pénztárgépgyártó és -forgalmazó kért engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, de sem az ehhez szükséges dokumentáció, sem a pénztárgép nem áll rendelkezésre - tájékoztatta lapot Kőszegi József, a hivatal főosztályvezető-helyettese. Elmondta: ha megvan minden dokumentum, és a gép is megfelel az előírásoknak, 15 napjuk van az engedély kiadására. Vagyis az összes határidő ismeretében nagy biztonsággal kijelenthető: bár elméletileg lehetséges, hogy egy kassza májusban rendelkezzen engedéllyel, ennek gyakorlati esélye igen csekély.
Az online kapcsolattartáshoz szükséges adóigazgatási ellenőrző egységet (AEE) és a pénztárgépet csak egyben lehet engedélyezni, márpedig továbbra sem tudni, milyen módon oldják meg az adatátvitelt. Az ellenőrző egységben úgy kell elhelyezni a mobil adatátvitelhez szükséges SIM-csipet, hogy azt ne lehessen kicserélni, tehát amíg nincs mobil kapcsolatra alkalmas AEE, addig nincs pénztárgép sem - írta a lap.
A lap értesülése szerint továbbra is tartja magát az az elképzelés, hogy külföldi mobilcégekkel kell szerződni a mindhárom magyar szolgáltató hálózatán roamingolni képes SIM-csipért. Eddig egyetlen cég, a tavaly decemberben alakult Mobil Adat Kft. jelentkezett a megoldás szállítására.
PWC - Kkv-turbo
Ha szeretné megtudni, hogyan néz ki vállalkozása a befektetők, külső finanszírozók, lehetséges üzleti partnerek szemével, a PwC online szolgáltatáscsomagja segít Önnek. Készüljön fel a finanszírozókkal való tárgyalásra a KKV Turbóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Polt Péter lemondott

Hiába a küzdelem: elúszott a pulykapénz és a nyugdíjasok juttatása is a patinás magyar vállalatnál

Szabadlábra kerülhet az óbudai polgármester

Csányi Péter megszólalt a hitelekről, fordulat jöhet?

Itt a váratlan fordulat: Brüsszel kicsit odavert Putyinnak, de lecsapni készül Ukrajnára

Putyin: „Idióták, ha majd szájon csókolnak, az sem lesz elég”

Oroszország küladóssága közel két évtizedes mélypontra zuhant

Gyermekvállalási válság: Taylor Swift lehet a demográfiai fordulat kulcsa

Iszonyú halpusztulás: elhullott állatok tonnáit szállították el a Velencei-tóból, ez áll a háttérben
