Az idei már az ötödik olyan év lesz, amelyben a bérek tervezett emelkedése nem éri el az infláció növekedését. A bérkompenzációk jelentős részét ugyanis az alacsony bérű dolgozók béremelésére fordítják - állapította a meg a a Hay Group legújabb elemzése. Eszerint a vezetők helyzete sem változik tavalyhoz képest: bár ők továbbra is nyertesei a 2011-ben bevezetett adóváltoztatásoknak, az ő bérük is az infláció alatti mértékben nő majd.
A vállalatok nagy része figyelembe vette a kormányzati előírásokat a bérkompenzációra vonatkozóan - derült ki a Hay Group december végén és január elején készített felméréséből. Azok a cégek, amelyeknél dolgoznak alacsony keresetű munkavállalók, a béremelésre fordítható keret csaknem felét (46 százalékot) a kötelező béremelésre használják fel idén. A felmérésében részt vevő cégek tíz százaléka számolt be arról, hogy a teljes béremelési összeget az alacsonyabb keresetűekre fordítják.
A juttatások is csökkennek
A vállalatok több mint harmada (36 százalék) azt állította, hogy a kötelező béremelés által nem érintett munkakörökben kisebb lesz a béremelés. E vállalatok körében a vezetők bérének emelkedése jelentősen elmarad majd a korábbi években tapasztaltaktól. Ez ronthatja a magyar vállalatok vonzerejét, aminek következtében a mobilabb vezetők nagyobb fluktuációja kezdődhet meg.
A növekvő bérköltségeket a vállalatok egy része a juttatások csökkentésével ellensúlyozza. Várhatóan 2012 lesz az első év, amikor a cafeteria terjedése komolyan megtorpan: a vállalatok 14 százaléka csökkenti az erre fordított keretösszeget. Idén csökken a munkavállalók juttatási csomagjának nettó értéke is. Az összes vállalat bruttó értéken átlagosan mindössze 1,4 százalékkal növeli a cafeteria összegét - miközben annak adóterhe 10 százalékkal nő.
Lefelé tart a reálbér
A Hay Group adatai szerint 2007 óta nem volt olyan év, amikor a tervezett átlagos béremelések meghaladták volna az infláció értékét. Ez idén sem lesz másként: 5 százalékos várható infláció mellett (ennyi az MNB jelenlegi előrejelzése) átlagosan csupán 3,6 százalékos béremelést terveznek a vállalatok.
Tavalyhoz hasonlóan idén is az alacsonyabb munkakörökben dolgozók magasabb emelésekben fognak részesülni, mint a vezetők. Január elején a vállalatok kiemelkedően magas aránya még nem tudott döntést hozni a béremelésekről. A cégek harmada tehát úgy vágott bele az idei évbe, hogy nem látott tisztán a béremelések ügyében - állapították meg a Hay Group szakértői.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
A kínai óriás gigantikus kampuszokkal veri a Szilícium-völgyet
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter