Szabó András szerint az „influenszerkedés” ma már egy ugyanolyan szakma, mint amiket szakiskolákban is lehet tanulni, hiszen komoly képzettség és szaktudás kell hozzá, hogy valaki jól csinálja. Arról is beszélt, hogy az inluenszerek munkáját sok esetben mind a mai napig lenézik, pedig ma már sokkal összetettebb feladatkörökkel jár ez a munka, mint megfogni egy terméket és kitenni vele egy fényképet.

A cégvezető hozzátette, hogy meg kell különböztetni a különböző kategóriájú influenszereket, így már pár ezer követővel nano-, míg 20-30 ezer követőig mikro influenszerekről lehet csak beszélni, és az dönti el, hogy ki tud ebben a szakmában hosszú távon fennmaradni, hogy át tudja lépni ezt a követőbázist.

Szabó arról is beszélt, hogy ma már annyira célirányosan lehet a technikájuknak köszönhetően hirdetni, hogy az ügyfelek konkrétan lokáció, korosztály és érdeklődési kör szerint meg tudják határozni, hogy kiknek akarják eljuttatni a termékükről szóló üzeneteiket, és ez hatalmas előny mondjuk a televíziós, vagy rádiós reklámokkal szemben. Hozzátette, hogy

a fizetések tekintetében nagyjából a kezdetek óta él az a szabály, hogy ahány követővel rendelkezik valaki, annyi pénzt tud elkérni egy posztért,

de ezt is sok minden befolyásolhatja.

Van olyan top influenszer, aki rajtunk keresztül csak a tavalyi évben 10 millió forintot keresett.

Szabó András kérdésünkre elmondta, hogy a legnagyobb eléréssel rendelkező influenszerek havonta akár több millió forintot is meg tudnak keresni csak a hirdetéseiknek köszönhetően. Hozzátette, hogy nem mindig egyértelmű, hogy a hirdetések egy nagy elérésű közösségi oldal által jutnak el több emberhez, vagy ha sok kis elérésű hirdetőt vonnak be ugyanannyiért.

A Social Guru vezetője kiemelte, hogy szerinte nem elvárható, hogy minden influenszer képezze magát abban, hogy milyen szintű morális felelőssége van, minél több emberhez jut el. Hangsúlyozta, hogy a fogyasztók szűrik meg a tartalmakat, és mindaddig, amíg a fogyasztók nem szűrnek meg egy-két morálisan kétes hirdetőt, addig lesznek olyanok, akik feszegetik a határokat. Szabó hozzátette, hogy nehezen meghatározható, hogy ki számít etikus influenszernek, de egy érdekképviselet fontos lenne a szakma szereplőinek.