Az Egyesült Államokban a leggazdagabb egy százalék jövedelmének aránya a nagy gazdasági világválság óta nem volt olyan magas, mint jelenleg. Indiában az elmúlt évtizedben tízszeresére nőtt a milliárdosok száma. Európában a szegénységben élők a megszorítások hatásaival küzdenek, miközben a bankok "megmentéséből" a gazdag befektetők húznak hasznot. Az elmúlt tíz év afrikai nyersanyagboomja ellenére a földrész lakosainak többsége nap mint nap küzd az ételért, a tiszta vízért és az egészségügyi ellátásért.
Az egyenlőtlenség problémája a globális politika napirendjére is felkerült. Obama elnök az egyenlőtlenség elleni küzdelmet kormánya 2014-es prioritásai egyikeként jelölte meg. Az IMF jelezte: túl sok ország van, ahol a gazdasági növekedésből eredő javakat túlságosan kevesen élvezik. A Világgazdasági Fórum szerint az egyenlőtlenség a haladás egyik fő kockázata, ami aláássa a társadalom stabilitását és globális szinten veszélyezteti a biztonságot.
Széles körben osztott nézet, hogy a vagyonok szélsőséges koncentrációja nem csupán erkölcsi szempontból aggályos, de a hosszú távú gazdasági növekedést is veszélyezteti, nehezítve a szegénység visszaszorítását. Szükséges lenne ugyanakkor, hogy minél többen felismerjék: a jövedelmek szélsőséges egyenlőtlensége azért is veszélyes, mert a demokratikus kormányzást is fenyegeti.
Az Oxfam immár 70 éve harcol a szegénység és az igaztalanság ellen több mint 90 országban. Közvetlen közelből tapasztaltuk, hogy a leggazdagabb személyek, illetve csoportok miként ragadják magukhoz a politikai hatalmat − a társadalom többségének kárára. A források ilyen mértékű koncentrációja súlyosan fenyegeti a befogadó politikai és gazdasági rendszereket.
A gazdag és a szegény országokra egyaránt és egyre inkább jellemző, hogy a legalacsonyabb adókulcsok, a legjobb egészségügyi ellátás és a legszínvonalasabb oktatás nem csupán a leggazdagabbaknak jut osztályrészül, de ugyanúgy a gyerekeiknek is. Ha nem teszünk lépéseket az egyenlőtlenség felszámolása érdekében, akkor a privilégiumok éppúgy a következő generációkra szállnak, mint a hátrányos helyzet, az esélyegyenlőség pedig puszta álommá válik.
A szélsőséges egyenlőtlenség nem elkerülhetetlen. Vannak sikertörténetek: a második világháborút követő három évtized alatt az Egyesült Államokban és Európában is sikerült úgy csökkenteni az egyenlőtlenséget, hogy az nem veszélyeztette a jólétet. A Ghánában nemrégiben elfogadott, az olajbevételek felhasználására vonatkozó törvény jó példa arra, miként lehet a célzott szabályozás a társadalom egészének hasznára. Latin-Amerikában az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen csökkenteni az egyenlőtlenséget, többek között progresszív adókulcsok alkalmazásával, a közszolgáltatások szabályozásával és a szociális háló megerősítésével. Az eredményekben központi szerepet játszott az a politika, amelyet nem egy kisebbség foglalt el, hanem valóban a többség érdekeit képviseli.
A kormányoknak fel kell törniük a pénzügyi titoktartás falait, amelyek mögött dollár-ezermilliárdokat tartanak az adóparadicsomokban. Többet kell beruházniuk az oktatásba és az egészségügybe. Együtt kell fellépniük egy közös cél − a szélsőséges egyenlőtlenség globális visszaszorítása − érdekében. A gazdasági elitnek ugyanakkor nem szabadna latba vetnie vagyonát a többség demokratikus akaratát aláásó politikai "szívességek" érdekében. El kell érni, hogy nyilvánosságra hozzák befektetéseiket és hogy a tulajdonukban lévő vagy az ellenőrzésük alatt álló vállalatokban jó munkahelyeket teremtsenek és méltányos béreket fizessenek.
Együtt, mindenki javát szolgálva kell megfordítanunk ezt a veszélyes trendet, ami azzal fenyeget, hogy semmissé teszi a szegénység és az igazságtalanság elleni hosszú és gyötrelmes harc eredményeit.
Winnie Byanyima, az Oxfam International igazgatója.
Szerző:
