Rettenetes nyakkendőt viselt és nagyon kipihentnek tűnt Ben Bernanke Fed-elnök sajtótájékoztatóján, amelyet a nyíltpiaci bizottság utolsó általa vezetett ülése után tartott. Egyetlen dolog tartott vissza bennünket attól, hogy elérzékenyüljünk (na jó, elérzékenyültünk). Kiderült ugyanis, hogy tévedtünk, mert az elnök bejelentette az eszközvásárlási program kivezetésének kezdetét, és útmutatást adott arra vonatkozóan is, hogy mindez miként folytatódik: a volument ülésenként 10 milliárd dollárral csökkentik. Nyilvánvalóan szünetet is lehet tartani, ha a gazdaság bővülésének üteme csalódást kelt. Mindennek ellenére ez egyértelműen "taperingnek" tűnik.
A nyíltpiaci bizottság közleménye alapján nem könnyű megérteni, miért kellett a mennyiségi lazítás harmadik körének (QE3) kivezetését decemberben megkezdeni. A gazdaság nagyjából ugyanabban az állapotban volt, mint októberben. A döntő érv, amelyet Bernanke elnök többször is hangsúlyozott a sajtótájékoztatón, úgy szólt, hogy a nyíltpiaci bizottság tagjai immár kiegyensúlyozottnak látják az előrejelzéseiket övező kockázatokat. Ez annyit tesz, hogy a csalódás valószínűsége ugyanakkora, mint a kellemes meglepetésé. A sajtótájékoztatón valóban úgy tűnt, hogy Bernanke nagyon biztos a növekedés és az álláshelyteremtés kilátásait illetően. És ez az, amiről mi lemaradtunk: arról, hogy a bizalom visszatért a Fedben. És jó oka van annak, hogy lemaradtunk: az építőiparon és a feldolgozóiparon kívül nem látjuk azt az erőteljes növekedést, ami a munkaerőpiac helyzetének számottevő javulásához szükséges lenne.
A nyíltpiaci bizottság decemberi ülését megelőző hetekben valóban közzétettek néhány pozitív adatot. Az ISM beszerzésimenedzser-indexe például kifejezetten a bővülés irányába mutatott. A bizalom erősödése a "kemény" adatokban is kezdett megjelenni. A feldolgozóipari termelés az októberi mínusz 0,3 százalékos mélypont után novemberre 3,6 százalékra gyorsult (háromhavi évesített ütem), a kiskereskedelmi forgalom novemberben hó/hó alapon 0,7 százalékkal bővült (az üzemanyagokat, az autókat és az élelmiszereket nem számítva pedig 0,5 százalékkal). A háromhavi évesített ütem tavaly július óta először emelkedett 4 százalék fölé (novemberben elérte a 4,7 százalékot).
A többi adat azonban kevesebb optimizmusra ad okot. Először is, a munkaerő-piaci helyzetet valamelyest másképp látjuk, mint Ben Bernanke, igaz, a novemberi adatok első pillantásra kifejezetten pozitívnak tűntek. A munkahelyek száma az októberi 200 ezer után 203 ezerrel nőtt, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 7 százalékra, öt éve nem látott mélységbe esett. A munkanélküliek száma 2008 novembere óta első ízben csökkent 11 millió alá. A többi mutató mindazonáltal kevésbé ad okot bizakodásra. A heti átlagos munkaórák száma 2010 vége óta 33,7-en stagnál. Az átlagos órabér-növekedés üteme szintén nem változott azóta (2 százalék). A munkahelyek számának növekedése erőteljesnek tűnik ugyan, de a szolgáltatásban a bővülés az októberi 183 ezerről novemberre 152 ezerre csökkent, és az év első kilenc hónapjának átlaga is csak 170 ezer. Ha feltételezzük, hogy a 20 és 64 év közöttiek gazdasági okokból kerültek ki a munkaerőpiacról (ha nincs kínálkozó állás, a további keresésre is meglehetősen szerény a késztetés), és munkanélkülinek számoljuk őket, a munkanélküliség megközelíti a 10 százalékot. Végül, de nem utolsósorban, a munkanélküli-segélyért folyamodók számának december közepi alakulása alapján az év utolsó hónapjára szerény, 105 ezres álláshelyszám-növekedésre számíthatunk.
Mindehhez hozzávehetjük, hogy az ingatlanpiacot bármely kamatemelés negatívan érinti, különösképpen a használt lakások szegmensében. Itt az eladások száma zsinórban negyedik hónapja csökken; az elmúlt hat hónapból ötben estek vissza az eladások. A használtlakás-eladások száma novemberben 4,32 millió volt, ami évek óta a legszerényebb adat, az éves növekedés üteme (0,9 százalék) pedig 2011 közepe óta nem volt ilyen lassú.
Ha a lakáspiacról van szó, vannak jobb adatok is. Az eladatlan lakások száma meglehetősen alacsony, ami fölfelé hajthatja az építőipari termelést. A megkezdett lakásépítések száma novemberben 2008 eleje óta, a lakásépítésben érdekelt cégek körében pedig a bizalom 2008 eleje nem látott ütemben emelkedett − döntően a nyugati és déli régiók adatai alapján.
És mindezeken túl ott van az árak alakulása. Bernanke elnök és kollégái − úgy tűnik − erősen meg vannak győződve arról, hogy az infláció a Fed (2 százalékos) célszintje irányában gyorsul. De vajon miért? Nos, az indok nem túl biztató. Arról van szó ugyanis, hogy a potenciális növekedésre − és így a kibocsátási résre − vonatkozó előrejelzésük folyamatosan csökken: 2011 áprilisában még 2,7 százalék volt, az utolsó ülésen viszont már csak 2,3 százalék. A pesszimistábbak még pesszimistábbak lettek: a legalacsonyabb előrejelzések, amelyek korábban 2,2 százalékon stabilizálódtak, 2013 márciusára 2 százalékra, decemberre pedig 1,8 százalékra estek. Közben azonban az optimisták is feladták: a potenciális növekedés ütemét sokáig 3 százalékon látták, majd hirtelen 2,5 százalékra váltottak. Ha a hosszú távú növekedési ütemre vonatkozó prognózis kisebb, akkor kisebb a kibocsátási rés is, így a QE3-ra már nincs akkora szükség, mint korábban. QED (quod erat demonstrandum − ezt kellett bizonyítani). De mi lesz, ha kiderül, hogy tévednek? A kibocsátási rés valójában igen nagy is lehet, ami az igen alacsony inflációra is magyarázatot kínálna...
Alexandra Estiot, a BNP Paribas vezető elemzője.
Szerző: Csaba Ferenc
