BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az infláció megette a fizetésemelését? Erről jobb, ha tud!

Sokan lehetnek elégedetlenek amiatt, hogy az év eleji béremelésüket elvitte az infláció, a reálkeresetük csökken. Erre lehetne megoldás a szerződésben rögzített inflációkövető bérezés, de ez a megoldás a Vg.hu által megkérdezett szakértők szerint veszélyes és nem is baj, hogy nem terjedt el széles körben.

2022. július 16. szombat, 12:33

Minden fogyasztó más és más inflációval szembesül, éppen ezért a fizetési igénye is eltérő - mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a portálnak.  Ráadásul a módszer elterjedésével megszűnhet a valódi verseny a vállalatok között, hiszen más árszinten ugyan, de ugyanolyan béremelést hajtanának végre évről évre.

Emellett  a cégek sem tudnának alkalmazkodni a gazdasági folyamatokhoz. Például egy válság esetén, amikor csökken a megrendelések száma, vagy gyártási problémák lépnek fel, a szerződésben rögzített inflációkövetés miatt nincs lehetőség a fizetések mozgatására, és a kirúgás lenne az egyetlen opció - tette hozzá.

Az inflációkövetés másik kockázata, hogy nem változnak a reálbérek, azaz a fogyasztás bővülésére sem lehet számítani.

Széles körben nem hallott ilyen megállapodásokról Karácsony Zoltán, a HR Portal álláspiaci szakértője sem. A kkv-szektorban a legtöbb esetben nincs tudatos bértervezés, az emelések esetlegesen történnek, ennek pedig az a következménye, hogy nem tudnak alkalmazkodni a mostani erős inflációs környezethez.

A szakember két stratégiát lát:

  • a cégek vagy előrehozzák az év végi emelést
  • vagy kivárnak, amíg már elégedetlenek a dolgozók.
A legtöbben megpróbálják elkerülni, hogy az alapbérbe illesszék az emelést, és inkább eseti megoldásokkal, egyéb juttatásokkal igyekeznek kezelni a magas pénzromlás okozta szituációt.
Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet