BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Lidl lezár egy nagyon régi történetet - retteghet az Aldi és a CBA

Több évig tartó várakozás után megnyílik az albertfalvai Lidl. Nagy harc indulhat, kevesebb, mint egy kilométeren belül ugyanis még két konkurens lánc is jelen van.

2019. január 19. szombat, 14:26

Fotó: Buksza / Csernátony Csaba

Tényleg megnyílik január 24-én az albertfalvai Lidl. A környéken már plakátokkal hirdeti a boltlánc az új üzletet.

Nehéz menet

A Fehérvári út végén lévő áruház megnyitásával egy többéves történet zárul le, a boltlánc ugyanis nagyon régóta szeretett volna a XI. kerület déli részén üzletet nyitni, mert a többiek - például az Aldi, a Spar, a Tesco és az Auchan - már korábban megjelent a környéken. A boltnyitás többek között azért csúszott, mert a telken - ahol most egy teljesen új üzlet épült - korábban egy vegyipari üzem állt ez pedig extra munkát eredményezett.

A Lidl az újbudai önkormányzatnak 2014-ben azt írta, hogy már 2008-ban elvégeztették a talajcserét és talajvíz-kutatások is voltak a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség kérésére. Utóbbi szervezet azonban később fúrásokat írt elő.

Nekimegy az Aldinak

Időközben a bolt teljesen elkészült, hetek óta látszólag minden adott a nyitáshoz, lényegében csak a termékek hiányoznak a polcokról, ezért Újbuda önkormányzatától és a boltlánctól még decemberben megkérdeztük, hogy mikor lesz a nyitás.

Az önkormányzat válaszából kiderült, hogy a boltnak megvan a működési engedélye és a Lidl január 24-re tervezi a nyitást. A Lidl decemberben azonban nem mondott semmilyen konkrétumot, mondván, akkor még nem volt meg a jogerős engedély.

Most viszont úgy tűnik, hogy január 24-én valóban megnyílik az albertfalvai áruház, amely elsősorban a szomszédban lévő Aldinak és CBA-nak jelenthet konkurenciát, a három bolt ugyanis kevesebb mint egy kilométeren belül található. Erre utalt Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás egy tavaly szeptemberi - az albertfalvai piac sorsával foglalkozó - képviselő-testületi ülésen. Akkor azt mondta: "az a félelem van az ottani dolgozókban, hogy amikor megnyit a Lidl, akkor megy tönkre a CBA mellette".

Csernátony Csaba
Csernátony Csaba

Ez is érdekelhet