BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csökkentek a kgfb-díjak

Évközben is csökkennek a kgfb díjak: június végére ezer forint kevesebb lett az átlagdíj, mint januárban volt.

2014. július 17. csütörtök, 15:05

Fotó: Dömötör Csaba / Kummer János
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akik új autót vásároltak az első félévben, 3,9 százalékkal, míg akiknek ekkorra esett a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) váltása, 7,6 százalékkal olcsóbban köthettek biztosítást, mint egy évvel korábban - közölte saját ügyfelei adataira hivatkozva a netrisk.hu online alkusz.

A 2010. január 1. után vásárolt gépjárművek kötelező biztosítása nem az év végével, hanem a vásárlás napján jár le, fordul. Ekkor lehet biztosítót váltani.

A netrisk.hu adatai szerint idén lesz a nagy fordulat: év végére többen lesznek azok, akik év közben válthatnak biztosítót, mint azok, akik az év végével jogosultak erre.

Az év végi váltók kampánya mindig november elején indul és az év utolsó napjáig tart. Az autósok ezt már megszokták, keresik a legolcsóbb biztosítót, majd váltanak. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint a 2010-es 1,3 millióról, tavaly 400 ezerre csökkent az év végi váltók száma.

A netrisk.hu adatai szerint az évközi váltók aránya tavaly 9,1 százalékot tett ki, idén viszont már 12,2 százalék lett.

Múlt év eleje óta a biztosítók nemcsak az év végi kampányban, hanem év közben is hirdethetnek díjat. Az első évben a lehetőséggel tavaly éltek, a januári 19 900 forintos átlagdíj június végére 22 877 forintra emelkedett. Idén viszont éppen ezer forinttal volt alacsonyabb ettől a június végi díj - olvasható ki a netrisk.hu grafikonjából.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet