BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb több száz embert vesz fel a magyar Bosch

Létszámbővítést tervez az idén két miskolci gyárában, Hatvanban és Budapesten is a Bosch-csoport.

2014. február 9. vasárnap, 09:48

Tavaly 8,5 ezren voltak
A magyarországi Bosch-csoport 2013 elején 8500 munkatársat foglalkoztatott.

Tavaly novemberben jelentették be, hogy 2014 második felétől a svájci Solothurnból Miskolcra telepíti a Bosch a faipari elektromos szerszámok gyártását, valamint fejlesztésének egy részét. Ennek köszönhetően 2016 végéig összesen 320 új munkahely jön létre a gyárban.

A miskolci autóipari gyárban is kismértékű létszámbővülés várható az idén a korábban megkezdett, 2014-ben is folytatódó beruházások eredményeként. Ennek része, hogy a cégcsoport ide telepíti át az önindítógyártás egy részét németországi, hildesheimi gyárából - adta hírül a cég.

A Bosch célja, hogy a hatvani gyár - amely a cégcsoport autóelektronikai üzletágának legnagyobb gyártóközpontja a világon - továbbra is megtartsa vezető szerepét. A csaknem teljes kapacitáson működő gyárban a hatékonyság növelése érdekében kisebb átszervezés is lesz, amelynek köszönhetően 2014-ben is nő az itt dolgozók száma. Emellett a Budapesti Fejlesztési Központ dinamikus, több éve tartó fejlődése is további létszámbővülést feltételez: a kutatóközpont munkatársai közé hamarosan megérkezik az ezredik fejlesztőmérnök.

A Bosch a következő bő két hónapban több állásbörzén is jelen lesz, hogy munkatársakat toborozzon és információt nyújtson az érdeklődőknek - mondta Nagy Anikó, a magyarországi Bosch-csoport országos humánerőforrás-igazgatója.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet