A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt várja el, hogy csökkenjenek a vezetékes és mobil telefon szolgáltatási díjak. A tervek szerint a következő három évben 40 százalékkal csökkennek majd a mobil-hívásvégződtetési díjak, amik természetesen hatással lesznek majd a kiskereskedelmi díjakra is - mondta Kiricsi Karola,az NMHH szóvivője.
A hatóság lépései jelentős felhasználói kört érintenek, hiszen például az előmúlt húsz év alatt több ezerszeresére nőtt a mobiltelefonhívások száma, 2010-ben például nyolc milliárd hívás volt Magyarországon, a mobil telefon előfizetések száma pedig 12 millió az idén, a vezetékesé hárommillió körüli. Az előbbiek előfizetése négyszeresére nőtt 2000-től napjainkig, míg a vezetékes előfizetések száma negyedével csökkent az elmúlt tíz évben, így ma körülbelül hárommillió vezetékes ügyfél van Magyarországon - ismertette az adatokat Kiricsi Karola.
A szóvivő azt is elmondta, hogy a hatóság érvényt szerez annak, hogy a díjcsökkenés bekövetkezzen. Az NMHH közvetlen garanciát azért arra nem tud adni, hogy a szolgáltatók más címen visszaszerezzék az így elvesző pénzeket, de a verseny is erre készteti a társaságokat - tette hozzá Ilyés Márton, az NMHH főosztályvezetője.
