BUX 131718.62 -0,04 %
OTP 40750 0,1 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ezeket a cégeket tartja távol a kormány a húsosfazéktól

A kkv-k számára fenntartható beszerzésekkel és a háromajánlatos eljárásokkal az ajánlatkérő határozhatja meg, hogy kiket juttat üzlethez. Január elsejétől új közbeszerzési törvény lép hatályba. A nemzeti eljárásrendben szabadon alakíthatók a szabályok árubeszerzésnél és szolgáltatás-megrendelésnél. Kizáró ok az offshore és az alvállalkozói tartozás.

2011. július 16. szombat, 17:53

A kis- és középvállalkozások (kkv) számára fenntartható beszerzéseket már a tavaly szeptemberi törvénymódosítással lehetővé tette az Orbán-kormány, a szabályt most átemelték az új közbeszerzési törvénybe is. E szerint az ajánlatkérő az eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja árubeszerzés és szolgáltatás esetén a 100 millió, építési beruházásnál pedig az egymilliárd forint nettó árbevételt el nem érő vállalkozások számára. (Építési beruházás és koncesszió esetében ez csak akkor alkalmazható, ha a beszerzés értéke nem haladja meg az 500 millió forintot.) A kormány meghatározhatja az általa irányított vagy felügyelt költségvetési szervek és állami tulajdonú szervezetek számára e szabály kötelező alkalmazását.

E szabályt élesen bírálta a Transparency International (TI) magyarországi szervezete is, versenytorzító és a közpénzek hatékony felhasználását veszélyeztető hatása miatt. Korrupciós kockázatot is rejthet, mivel a TI szerint az ajánlatkérőket és ajánlattevőket ügyeskedésre készteti, és a kevésbé jóhiszemű ajánlattevőket hozhatja helyzetbe.

Mehetnek a házon belüli beszerzések
Enyhítettek az in-house, azaz az önkormányzat és állam, illetve cégeik közötti beszerzések szabályain. Nem kell közbeszerzést lefolytatni az egymással kötött szerződéseikre, ha a cég bevételének (90 helyett) 80 százaléka a tulajdonosától származik. E szerződéseket ezentúl három helyett ötévente kell csak felülvizsgálni.

A kkv-k előnyben részesítését segíti az az új szabály is, amely hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos (nem nyilvános) eljárás alkalmazását teszi lehetővé, ha az árubeszerzés és szolgáltatás becsült értéke nem éri el a 25 millió, az építési beruházásé pedig a 150 millió forintot. Ilyen eljárás indításáról már az ellenőrzést végző Közbeszerzési Döntőbizottságot sem kell értesíteni. Ekkor legalább három, mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak kell ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek az ajánlatkérő megítélése szerint teljesíteni tudják az alkalmassági feltételeket.

Nem lehet ajánlattevő közbeszerzésen offshore cég vagy olyan társaság, amelynek több mint 25 százalékos tagja offshore vállalkozás. (A törvény szerint kizáró ok, \"ha a közbeszerzési szerződéssel kapcsolatban megszerzett jövedelme az adóilletősége szerinti országban kedvezményesebben adózna - a jövedelemre kifizetett végleges, adóvisszatérítések után kifizetett adót figyelembevéve -, mint ahogy a gazdasági szereplő az adott országból származó belföldi forrású jövedelme után adózna.\")

Kizáró ok továbbá − a lejárt adótartozás, jogerős eltiltás, munkaügyi bírság és hamis adatszolgáltatás mellett − az alvállalkozói tartozása. Kizárható az eljárásból, akinek korábbi közbeszerzés eredményeként 2010. szeptember 15-ét követően megkötött szerződésével kapcsolatban 10 százalékot meghaladó tartozása van alvállalkozója felé, vagy a fizetési késedelme meghaladta a fizetési határidőt követő 15 napot − annak ellenére, hogy az ajánlatkérő kifizette −, és ezt két éven belül született jogerős és végrehajtható határozat megállapította. Az ajánlatkérő azt az ajánlattevőt is kizárhatja az eljárásból, akinek a hasonló szerződésben vállalt kötelezettségeit az elmúlt három évben nem vagy hibásan teljesítette.

Nemzeti értékhatárok (2011, millió forint)
Klasszikus ajánlatkérők
Árubeszerzés 8
Építési beruházás 15
Építési koncesszió 100
Szolgáltatás megrendelése 8
Szolgáltatási koncesszió 25
Közszolgáltatók
Árubeszerzés 50
Építési beruházás 100
Szolgáltatás megrendelése 50
Egyszerű közbeszerzési eljárás
(három ajánlattevő meghívásával)
Árubeszerzés 25
Szolgáltatás megrendelése 25
Építési beruházás 80

Forrás: KT

Közösségi értékhatárok (2011)
Euróban Forintban
(ezer) (millió)
Klasszikus ajánlatkérők
Árubeszerzés 125 32,86
Szolgáltatás megrendelése 193 50,74
Építési beruházás 4 845 1 273,7
Közszolgáltatók*
Áru és szolgáltatás megrendelése 387 101,74
Építési beruházás 4 845 1 273,7

*vízügy, energia, közlekedés, posta
Forrás: KT

Kibővült a mentesség
Kibővítették a közbeszerzés alól mentességet élvező beszerzések körét, többek között az éttermi és szállodai szolgáltatások mellett nem kell tendereztetni a katasztrófa elleni védekezés és az azutáni elhárításhoz szükséges beszerzéseket sem.
Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet