Információnk szerint jelenleg is folyik az egyeztetés a Nemzetgazdasági, a Nemzeti Fejlesztési, a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Magyar Fejlesztési Bank és a Kavosz Zrt. között a konstrukció részleteiről.
Az agrártárca szeretné elérni, hogy az élelmiszer-ipari, élelmiszer-feldolgozói kkv-szektor külön nevesítve szerepeljen a konstrukcióban. Ezt főképp azért tekintik fontosnak, mert a magyar élelmiszer-ipari vállalkozások 96 százaléka tartozik a 10–49 főt foglalkoztató kisvállalati kategóriába, 80 százaléka pedig 10 főnél kevesebbet foglalkoztat. Ha a fejlesztési céljaikhoz vagy likviditásuk erősítéséhez hozzá tudnak járulni a konstrukció segítségével, akkor hosszabb távon a hozzáadott értéket is növelni tudják majd a cégek.
Egyelőre a jogszabályi háttér kidolgozása és a lehetséges forrás biztosításával kapcsolatos tárgyalások zajlanak. Értesülésünk szerint jelenleg hatmilliárd forint felülről nyitott keretet ajánlott az MFB Zrt. Egyébként a konstrukció finanszírozását az első időkben főképp az MFB adná.
További részletek a pénteki Napi Gazdaságban.
