BUX 144176.03 -0,41 %
OTP 46020 -0,82 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Indulhat a kgfb-kalkulátor

Bár néhány technikai kérdésben még folyik majd egyeztetés, a biztosítók megállapodásra jutottak, hogy az októberi nem hivatalos kampány idején elindítják a Mabisz honlapján elérhető kgfb-tarifálót.

2010. szeptember 10. péntek, 04:30

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mint megírtuk, (Napi, szeptember 13., 1. oldal), a tarifálás után az ügyfelet szerződéskötésre a kiválasztott biztosító honlapjára navigáló programmal kapcsolatban az egyik legkomolyabb aggály, hogy túl sok kérdésre kell válaszolnia a biztosítást itt megkötő ügyfélnek - viszont valóban az összes tarifa megtalálható lesz itt.

Egyébként nincs túl nagy ok az örömre a hazai biztosítási piacon. Bár a társaságok június végi 442,9 milliárd forintos díjbevétele 8 százalékkal felülmúlja az egy évvel ezelőtti – abszolút mélypontot jelentő – szintet, ám a 197,7 milliárd forintos negyedéves díjbevételnél 2005 decembere óta épp csak tavaly, a második és harmadik negyedévben tudtak kisebb bevételt realizálni a biztosítótársaságok.

További részletek a Napi Gazdaság pénteki lapszámában

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet