A szakember tavaly április végén távozott a piacvezető hazai biztosító, az Allianz Hungária éléről. A tulajdonosok elvárása, hogy az új vezetővel az eddig meglehetősen visszafogottan növekvő társaság - továbbra is stabil ügyfélkört vonzva magához - új szakaszba lépjen.
Balogh Imre, az MKB Bank vezérigazgató-helyettesének tájékoztatása szerint a 2008-as 1,5 milliárd forintos díjbevételét tavaly megduplázó biztosítók fejlesztését tőkeoldalról a tulajdonosok biztosítani tudják és akarják: az alapításkor készült középtávú, 26 millió eurós tőketerv teljesítéséből még hátralévő, 8-10 millió eurót a jövő év végéig megkapják a biztosítók.
Az év eleje óta stabilan nő a bankcsoport forrásállománya, ezen belül a klasszikus betétek háttérbe kerülnek a befektetési termékek, a tőke- és hozamgarantált alapok, a tbsz-megoldások, illetve az egyszeri díjas biztosítások felé mozdul az érdeklődés - mondta el Balogh Imre, aki szerint az ügyfeleik fontosnak tartják, hogy diverzifikálják befektetéseiket.
