BUX 139308.86 0,16 %
OTP 45560 0,09 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új forrásból jön a gáz a Főtávhoz

Az elmúlt három évben mintegy 4,7 milliárd forint megtakarítást ért el a Főtáv Zrt. hatékonyságjavítási programja - mondta Kovács Lajos vezérigazgató.

2010. május 27. csütörtök, 11:32

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Főtávnál 2007 óta 88 hatékonyságjavítási projektet valósítottak meg több ütemben, a teljes megtakarítás 210 millió forinttal meghaladja a tervezettet.

A Főtáv 2010-17 között körvezetéket épít hat szakaszban, 29,9 milliárd forintos beruházással. Az első szakasz tervezése és engedélyezése már megindult, ennek értéke 92 millió forint.

A Budapesti Erőmű Zrt. Révész fűtőművének leállításából adódó hiány 2 darab 20 megawatttos kapacitású biomassza-fűtőmű létesítésével ellensúlyozható. A rákoskeresztúri távhő-körzet hőellátására 4 megawatt névleges teljesítményű geotermikus kútpárat épít a társaság. Az erre kiírt előminősítési pályázat jelentkezési határideje május 14. volt, a kiírásra két konzorciumtól érkezett érvényes pályázat. Az FCSM Energetika Kft, az Aquaplus és a Pannergy az egyik, illetve a VIKUV és a Portió Zrt. a másik pályázó konzorcium.

A napokban zárult a Főtáv gázbeszerzési tendere, amelyen a korábbiakkal ellentétben nem a Főgázzal, hanem a Mol Nyrt.-vel köt szerződést a cég, 5 milliárd forint értékben. Az új szerződéssel a megtakarítás kétszámjegyű lehet a vezérigazgató szerint.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet