A Napi Gazdaság cikke
Még annál is rosszabb, mint amire korábban számítottak. A szövetség tagjainak időközi tájékoztatása alapján a decemberi forgalom jelentősen elmaradhat a várt 825-830 milliárd forinttól, Vámos szerint akár 820 milliárd forint alá is eshet. Ezt támasztják alá az új fogyasztási és GDP-adatok is.
Nagy kérdés persze, hogyan alakul a forgalom az utolsó hétvégén. Tény ugyanis, hogy a szombat munkanap, de sokan most veszik ki a szabadságukat, hiszen 6 nap szabadsággal most (hétvégékkel együtt) 16 nap pihenéshez lehet hozzájutni. Vagyis vélhetően sokan az utolsó pillanatokra hagyják az ajándékvásárlást és a nagybevásárlást. Kérdés az is, hogy a vállalatok képesek-e tartani a bónuszokat, prémiumokat és ezt mikor utalják a dolgozóknak. Ha a kifizetések teljesülnek a napokban, az utolsó hétvége forgalma kimagasló lehet. Ám a közszférában ugyanakkor sokan a karácsony utáni időszakban jutnak pluszforrásokhoz, ami gyengítheti a forgalmat.
Nagy kérdés az is, hogy a két ünnep közötti időszakban mennyire lazítanak a fogyasztók a vásárlási szokásaikon. Tény ugyanis, hogy 2006 óta a két ünnep közötti, illetve a januári időszak már nem tekinthető holtnak, vagyis sokan a nagy akciós időszakokra csúsztatják karácsonyi költéseiket. Vámos úgy véli, ez egyelőre nem sokat simít az adatokon, de valós trendről van szó, amire érdemes odafigyelni, ám szerinte a karácsonyi forgalom számítását mindez aligha befolyásolja. Ráadásul a magyar kiskereskedelem az akciózásban mindig élen járt az uniós tagországok között, ezek időbeli eltolódása nem hoz többet a kasszába. Emellett úgy véli, a 2010. januári időszak most sokkal rosszabb lesz a kereskedelemben, mint a tavalyi, vagyis a gazdasági évet tavasszal záró kereskedelmi vállalkozások mérlegében sem hoz javulást. A fogyasztók pénztárcája láthatóan kiürült és a karácsonyi költés mérséklődése nem a társadalmi attitűd változásának eredménye, sokkal inkább anyagi okokra vezethető vissza.
