A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
A Stabilitás pénztárszövetséghez tartozó magán-nyugdíjpénztári vagyon piaci értéke eddig nem látott mértékben, 15,3 százalékkal nőtt a második negyedévben, így már meghaladta a 2007 végi értéket is - derült ki a szövetség szokásos negyedéves elemzéséből.
A szövetség elnöke, az OTP nyugdíjpénztárak vezetője, Nagy Csaba tájékoztatóján elmondta: az örvendetes növekedés hátulütője, hogy ezzel arányosan emelkedik a kasszák díjterhelése is. A felügyeleti díj, valamint a garanciaalapba fizetendő összeg nehezen gazdálkodható ki a magánpénztáraknál már 4,5 százalékra csökkentett maximális költségszintből. Ez, valamint az ügyfélszerzési költségek emelkedése veszteségbe fordítja a pénztárt, amelynek így tartalékaihoz kell nyúlnia. A szövetség szerint felül kellene vizsgálni a díjstruktúrát, de sürgetik az ügynökök elleni keményebb fellépést is. A más pénztárba átlépők száma az idei második negyedben az elmúlt negyedévek legmagasabbja lett, a pénztárváltók aránya a teljes taglétszám majdnem két százalékát tette ki.
Az OTP Magánnyugdíjpénztárból 300 fő már visszalépett az állami tb-rendszerbe, a kasszánál összesen 22 ezer főt érint ez az év végéig újra megnyitott lehetőség. Nagy becslése szerint közülük akár 75 százalék is választhatja az állami nyugdíjat. Ez pedig a pénztárt több mint 25 milliárd forinttal rövidítené meg (ennyivel gyarapodna viszont a nyugdíjkassza). Visszafogottabb számítások szerint az összes átlépés legalább százmilliárdot pótolna vissza az állami rendszerbe.
Mint a Stabilitás elnöke felhívta a figyelmet: módosíthatnak azok is, akik 2009. július 9-ét megelőzően már a vegyes rendszerből mentek nyugdíjba. Nekik pénztártagságuk miatt az öregségi nyugellátást 75 százalékban határozták meg. Most kérhetik nyugellátásuk összegének ismételt megállapítását, a pénztártagság figyelmen kívül hagyásával - ebben az esetben persze a magánpénztártól kapott forintokat vissza kell adni. Nagy szerint azonban ez gyakran csak néhány tízezer forint visszafizetését jelenti, ami nem nagy ár a tb-járadék 25 százalékáért.
