A 2006. novemberi szerződéskötés után 2007 januárjának első napjaiban kezdte meg a munkát a Siemens AG és a Siemens Zrt. által alkotott SZM 2006 Konzorcium. A beruházás mérnökteendőit a MÁV Zrt. Beruházási Szolgáltató Egysége végezte, a fontosabb alvállalkozók között találjuk a MÁV Dunántúli Kft.-t, a Promontel Zrt.-t, az OVIT Zrt.-t, valamint a PowerQuattro Zrt.-t.
A Szajol és Mezőtúr közötti vonalszakasz biztosítóberendezéseinek telepítésére, valamint a szajoli vontatási alállomás átépítésére a Budapest-Cegléd-Szolnok-Lökösháza vasútvonal rehabilitációja keretében került sor.
A teljes beruházást az EU támogatja az ISPA/Kohéziós Alap forrásaiból, a támogatás összege 105,2 millió euró (29,5 milliárd forint).
A most elkészült beruházás keretében új elektronikus biztosítóberendezést létesítettek Szajol és Tiszatenyő állomáson, integrálva Kétpó forgalmi kitérő berendezését, továbbá az adott vonalszakaszon új vonalkábelt, új erősáramú tápkábelt telepítettek, és új automata térköz- és sorompóberendezést építettek ki.
A szajoli villamos alállomáson a táp- és védelmi berendezéseket is korszerűsítették, beleértve a felsővezetéki távvezérlő rendszert. A beruházás ugyancsak tartalmazta a Tiszatenyő-Martfű szakasz ellenmenet-biztosításának kiépítését, és lecseréltek két Phoenix S-P06-200 hőnfutásjelző berendezést is.
Mindezekkel kihasználhatóvá válik a pálya kiépítettség szerinti sebessége (160 km/h).
