A kereskedelem nem mentesül teljes egészében az adó alól, a reklámszatyrok után fizetnie kellene, de az italcsomagolások után járó termékdíjat valóban egyedül a gyártóknak kellene állniuk. A köztehermegosztásra vonatkozó javaslatát a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) már elküldte a környezetvédelmi tárcának - mondta Sívó Imre, a szervezet elnöke.
Hozzátette: az új szabálytervezet nem az, amire számítottak, az alapelv ugyanis az volt, hogy az 1995-ben alkotott teljes termékdíj-szabályrendszert felülvizsgálják és a mai piaci folyamatokhoz igazítják. Ehhez képest a mostani tervezet csupán a 2004-es változtatások hibáit javítja ki.
Sívó szerint a szabály csak egy újabb adójavaslat és nem érződik rajta, hogy valóban a környezetvédelmi problémák megoldását célozná. (Az italcsomagolások után tavaly 8-9 milliárd, az idén a teljes termékdíj-szabályozásból az első félévben 16 milliárd forint folyt be a költségvetésbe.)
A söripar tisztában van vele, hogy javaslata nem lesz népszerű a kiskereskedelemben, már csak azért sem, mert a kereskedelmi lobbi szerint épp a söriparnak köszönhető a 2004-es kereskedelmi italcsomagolások az EU által diszkriminatívnak ítélt szabályozása, holott Sívó szerint ez félig sem igaz megállapítás, ráadásul egyértelmű, hogy a 2004-es módosítások nem váltak be, ezért van szükség a felülvizsgálatra.
