Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Napi Gazdaság cikke.
A rendelkezésünkre álló adatok arra utalnak, hogy a jelenség hátterében alapvetően a technológiai változásokhoz való alkalmazkodás nehézkessége és nem valamiféle mennyiségi "alulképzés" áll - véli három kutató. Kézdi Gábor, Köllő János és Varga Júlia a Munkaerőpiaci Tükör 2008 kötetben megjelent tanulmánya szerint el kell fogadni, hogy szakmunkáshiány van, a tömeges panaszok ugyanis valamilyen létező problémára utalnak.
Azzal sem lehet félretenni a kérdést, hogy mivel "hiányról" csak valamilyen adott bérszinthez képest lehet beszélni, a bérek emelése megoldaná a problémát. Hosszú távon valószínűleg így lenne, de ha ez lenne a rövid távú megoldás is, akkor a vállalatok bizonyára emelnék a szakmunkásbéreket. Ezt azonban nem teszik: nemcsak az átlagos szakmunkás bére marad el jelentősen az érettségizettekétől, de még a legjobban fizetett szakmunkások keresete is alacsonynak mondható.
A kutatók szerint a médiának nyilatkozó vállalati és kamarai vezetőktől gyakran hallani ugyan, hogy ma a vállalatok "a vezetői fizetéseket is meghaladó bért kínálnak a jó szakmunkásoknak", ám ez az érdekharc hevében megfogalmazódott retorikai túlzásnak tekinthető: a 2005-ös évi bértarifa-felvétel adatai szerint a szakmunkásoknak mindössze két ezreléke keresett többet egy átlagos vezetőnél (a középvezetőket és a kisszervezetek vezetőit is beleértve). A vállalatok nem kínálnak magas béreket a hagyományos szakmunkásiskolát végzetteknek, mert nem gondolják, hogy a hiány ettől enyhülne.
A tanulmány szerint az elemzett vállalati adatok inkább arra utalnak, hogy a problémát valószínűleg az alkalmazkodási készségek hiánya okozza. Elsősorban azok a vállalatok panaszkodnak szakmunkáshiányra, ahol a technológiai változásokhoz való alkalmazkodás nehézségekbe ütközik.
A szakmunkás- és szakiskolai végzettség munkaerő-piaci értékének leértékelődése főleg ahhoz köthető, hogy a szakiskolai képzésben elsajátított speciális készségek egyre jobban leértékelődtek, az általános készségek pedig fontosabbak lettek. Egyrészt ugyanis megváltozott a foglalkoztatás stabilitása, így ma kevésbé lehet arra számítani, hogy a munkaerőpiacra kikerülő fiatal ugyanabban a szakmában dolgozza le aktív évtizedeit. Másrészt az általános technológiai fejlődés és a szakmák tartalmának folyamatos változása nyomán a foglalkoztatás még azonos szakmán belül is csak akkor lehet tartós, ha valaki alkalmas az új tudás folyamatos megszerzésére, és adottak a képezhetőségének feltételei. A képzésből kikerülők a munkaerőpiacra lépést követően még több mint 40 évet töltenek el a munkaerőpiacon, későbbi foglalkoztatási esélyeik azon múlnak, hogy át tudják-e képezni magukat, illetve képesek-e követni szakmájuk tartalmi változásait. Ehhez viszont megfelelő alapok kellenek.
A tanulmány szerzői szerint előrejelzések és információforrások hiányában komoly veszélye van annak, hogy a regionális fejlesztési és képzési tanácsok a vállalati lobbik nyomására a középfokú szakképzés arányainak kialakításakor arra törekednek, hogy az általános képzés és a hosszú távú alkalmazkodóképesség rovására elégítsék ki a rövid távú vállalati igényeket. Ez rövid távon a vállalatoknak megtakarítással jár, mert néhány évig foglalkoztatják a szakképzésből kikerülőket, majd - amikor azok nem tudnak alkalmazkodni a változó igényekhez - újabb, frissen végzetteket alkalmaznak. Hosszú távon azonban ez a megoldás igen jelentős társadalmi költségekkel jár. Ez a veszély azért is fennáll, mert jelenleg a magyarországi vállalatok közül csak nagyon kevesen foglalkoznak munkavállalóik folyamatos vállalaton belüli képzésével. A többség a saját speciális igényeire kiképzett, munkatapasztalattal rendelkező végzetteket az iskolarendszertől várja.
Az Eurostat adatai szerint a magyar cégeknek csak a harmada nyújt képzést a dolgozóinak, ez jóval elmarad az EU-25-ök 57 százalékos átlagától, és ez az arány csupán néhány országban kisebb a magyarénál. Az alacsony képzési hajlandóság okairól nincsenek kutatások - állapították meg a kutatók, akik szerint ebben vélhetően szerepet játszanak a minimálbérszabályok (amelyek különösen a kevésbé iskolázott rétegeknél nem teszik lehetővé, hogy a képzés költségeinek egy részét alacsonyabb keresetek formájában ráterheljék a dolgozókra), az üzleti várakozások bizonytalansága és a dolgozók általános és tanulási képességeinek hiánya (ez jelentősen megnövelné a képzési költségeket).
A szakértők javaslata, hogy a közpénzekből finanszírozott szakképzésnek elsősorban a résztvevők általános és szakmai alapkészségeit kell fejlesztenie, ez adhat lehetőséget az életpálya során a tovább- és átképzéshez és a vállalati speciális tudást biztosító (vállalati forrásokból finanszírozott) képzésekhez, vagyis a szakmunkás- és szakiskolai végzettségűek hosszú távú munkaerő-piaci boldogulásához.
