A Napi Gazdaság cikke.
Míg 2004-ben a nyugat- és közép-dunántúli vállalatok közel 80 százaléka magyarországi fejlesztésre fordította az évente képződő eredményt, tavaly már alig 60 százalékuk cselekedett így - derül ki a két régió kereskedelmi és iparkamaráinak adataiból. Ráadásul a szóban forgó, döntően középvállalkozások között egyre több a hazai cég. Az idehaza megtermelt forintokból elsősorban a szomszédos országokban - Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában - épült, bővült számos üzem.
A teljes képhez tartozik, hogy a vizsgált időszakban a térségben működő középvállalkozások nyeresége közel 30 százalékkal csökkent. Az osztrák többségi tulajdonban lévő Möbel-Tech Gyártó és Kereskedelmi Zrt. gazdasági igazgatója, Somlai Péter elmondta, hogy nyereségük az elmúlt négy évben a harmadára csökkent, következésképp az osztalék is egyre kisebb: a tavalyi eredmények alapján már csak 6 százalék körüli. A tulajdonosok alapelve, hogy a képződő eredményt folyamatosan visszaforgatják a vállalkozásba. Ám míg 2005-ig az idehaza képződő nyereség kizárólag a magyar üzemek fejlesztését szolgálta, az elmúlt három évben mindössze 15-20 százalék jutott ilyen célra, a többit külföldön, elsősorban Erdélyben fektették be. Idén ez az arány várhatóan magasabb lesz, más kérdés, hogy a kevesebből jut több a hazai üzemekre. A gazdasági igazgató hozzátette, a cégnek és az országnak is az lenne az érdeke, hogy a képződő eredmény minden fillérjét idehaza költsék el, ne vigyék külföldre osztalék formájában.
Báthori László, a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Ferro-Tech Gép- és Alkatrészgyártó Zrt. tulajdonosa, műszaki igazgatója szerint az eredmény "felhasználása" kizárólag a gazdasági környezettől függ. Bár tavaly és tavalyelőtt is készült terv hazai fejlesztésekre, az itt képződő források több mint 80 százalékát Szlovákiában költötték el. Ottani beruházásokra az elmúlt öt évben több mint 600 millió forintot költöttek. Báthori ugyanakkor hozzátette, minden évben két fejlesztési stratégia készül. Bíznak benne, hogy hamarosan azt használhatják, ami a hazai fejlesztésekről szól.
Itthoni fejlesztésekre költi profitja döntő hányadát a világ egyik legnagyobb vasalatrendszer-gyártója, a német Roto Frank AG. A tulajdonosok az elmúlt évek során a lövői székhelyű Roto Elzett Certa Kft.-nél több mint 20 millió euró értékű beruházást valósítottak meg. A világ 12 országában gyártóbázissal rendelkező Roto a képződő nyereséget döntően idehaza forgatja vissza, s ezzel a magyar leányvállalatot a cégcsoport legnagyobb termelő üzemévé fejleszti.
