A hazai diszkontkutak közül jószerével már csak az Auchan tartja magát a benzinárképzésben a korábbi stratégiájához, amely arra irányult, hogy az üzemanyagot az átlagos piaci árnál 5-10 forinttal alacsonyabban adja. A konkurens Tesco negyvennél több kútja közül mindössze nyolcat talált a Napi a holtankoljak.hu adatbázisában, amelynél a 95-ös benzin az átlagos piacinál kedvezőbb - vagyis 310 forint alatti - áron vehető meg.
Az összes többi kút igazodik a konkurencia árképzéséhez, sőt találtunk olyan Tesco-kutat is, ahol lényegében nem is éri meg tankolni. A Tesco tájékoztatása szerint az árképzést az egységeik továbbra is önállóan határozzák meg, a kialakított árban a legnagyobb szerepet a beszerzési ár és a konkurens kutak árai játsszák. A cég közlése szerint a cél, hogy a legtöbb területen olcsóbbak legyenek a környező kutaknál. Ám a holtankoljak.hu listáján erősen kellett keresni azokat a városokat, ahol a Tesco a legolcsóbb, ugyanis ott, ahol erős lokális verseny alakult ki, a Tesco rendre nem számít a legolcsóbbnak. Igaz viszont, hogy azokon a helyeken, ahol csak egy-két versenytárs működtet töltőállomást, a Tesco viszi el a pálmát.
Az Auchan tájékoztatása szerint a jelenlegi árképzés változatlan a korábban kialakítotthoz képest, az átlagos piaci árnál 5-7 forinttal alacsonyabban kínálják a 95-öst. Ám a jelek szerint a hipermarketlánc kúthálózata ahhoz kicsiny, hogy egymaga országosan árdiktáló szerepet töltsön be. Tény azonban, hogy ott, ahol működik Auchan-benzinkút (lokális szinten), a piaci átlaghoz képest kedvezőbben lehet üzemanyagot venni.
Azzal, hogy a legnagyobb kereskedelmi - saját márkás - kúthálózat a legtöbb városban lényegében beleolvadt a színes kutak piacába, nem alakult át az üzemanyag-kereskedelem, holott a Tesco 2004. évi célja még az volt, hogy egész pályás letámadással letörje az árakat. Paul Kennedy, a cég korábbi vezérigazgatója az első kút indulásánál nagyon komoly reményt fűzött az új üzletághoz. Az induláskor például a cég még garantálta az öt forinttal olcsóbb benzint, amelyhez további ötforintos kedvezményt lehetett szerezni, ha a hipermarketben nyolcezer forintnál nagyobb értékben vásároltak, ma viszont nagyon ritkán lehet a Tesco-hiperekben üzemanyag-kedvezményhez jutni.
