BUX 144557.36 -0,14 %
OTP 46210 -0,41 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még többe kerül a 4-es metró?

A biztonságra hivatkoznak az építők.

2008. május 23. péntek, 12:28

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahhoz, hogy a 4-es metró Fővám téri két peronalagútját a jelen megállapodásban szereplő határidő alatt el tudják végezni július második felében dönteni kell arról az alkalmazandó technikáról, és azt a beruházóval is el kell fogadtatni erre az időpontra – mondta lapunknak Fehér László, a beruházásért felelős Hídépítő Zrt. vezérigazgatója. Arról egyelőre nem esett szó, hogy az új megoldások milyen költségtöbbletet jelentenének, a cégvezetők ennél is fontosabbnak tartották a biztonságot.

A cég egyébként azért kényszerül a tervezetthez képest új technikai megoldásra, mert a fúrások során kiderült, hogy rendkívül heterogén a talaj. A vezérigazgató ugyanakkor kiemelte, hogy ez nem befolyásolja pajzs „fogadását”, vagyis az időben áthaladhat a területen. Apáthy Endre, a Hídépítő Zrt. tulajdonosa pedig egyebek között arról számolt be, hogy márciusban – mint a cég egykori alkalmazottja majd pedig vezetője – kivásárolta a francia tulajdonostól a részvényeket, ami után a Hídépítő teljes egészében magyar tulajdonba került.

A cég egyébként a Fővám téri megálló mellett a Gellért téri állomásokon valamint a Kelenföldi megálló kialakításán is dolgozik. Ezen túl a Szabadság híd rekonstrukcióját is végzi, ezt a tervek szerint ez év decemberében adják át. Szintén a céghez kapcsolódik az M0 északi hídjának beruházása is, amit pedig augusztusban avatnak fel. (A Hídépítő részese volt az M7 Köröshegyi völgyhídjának és a dunaújvárosi híd építésének is).

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet