Sztanó Imre, a bank lakossági üzletágának vezetője szerint már induláskor olyan terméket akartak a rádió hallgatóinak kínálni, amely számottevő kedvezményeivel és szolgáltatásaival vonzó tud lenni. Ennek köszönhető a viszonylag széleskörű kedvezmény-lista, illetve az, hogy a nem teljes törlesztés esetén havi 2,95 százalékos hitelkamattal (THM: 42%) ketyegő plasztikhoz ingyenes sms banki szolgáltatás, illetve hasonlóan ingyenes utasbiztosítás társul.
Heal Edina, a Sláger Rádió Zrt. vezérigazgatzója mindehhez azt tette hozzá, hogy a kártya tulajdonosai tagjai lesznek a Sláger VIP Klubnak, amelynek tagjai megismerkedhetnek a rádió életével, részesei lehetnek az adó rendezvényeinek, ingyenesen tölthetnek le zeneszámokat.
A kedvezményrendszer iránt érdeklődő, ám a hitelkártyáktól ódzkodó ügyfelek (illetve azok, akik kiesnek a hitelbírálaton) a plasztikot betéti kártyaként is igényelhetik.
