A MÁV-Start vezérigazgatói feladatait február elsejétől Kozák Tamás látja el - jelentette be Kákossy Csaba a cég kihelyezett vezetői értekezletén.
A miniszter a MÁV-Start vezetőségétől utasbarát szemléletet vár el, és ezt számon is fogja kérni.
Kákossy szerint a mostani vezetőváltást kiváltó helyzetet - vagyis amikor kezdeményezte az igazgatóság felmentését és az felügyelő bizottság megújítását - nem az okozta, hogy január 2-án egy téves időjárási helyzetértékelésnek köszönhetően kevesebb vonat járt, hanem az, hogy a vasúttársaság nem kezelte megfelelően a kialakult helyzetet, nem tájékoztatta megfelelően az utasokat, vagyis nem érvényesült az a szemléletmód, amelyet Kákossy elvár - amelynek középpontjában az utas áll majd.
Kákossy bejelentését követően Heinczinger István, a MÁV ZRt. vezérigazgatója ismertette a MÁV megújult igazgatóságának tagjait. A MÁV-Start Zrt. igazgatóságának elnöke Csepi Lajos lesz (a jelenlegi elnök-vezérigazgató, Mosoczi László a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztját fogja majd betölteni), a MÁV-Start igazgatóságának tagja Gecser Ottó, a Brokernet Holding vezérigazgató-helyettese, Kovács László, a GKM megbízottja, Kovácsné Egedi Éva, a PM főosztályvezetője, Kozák Tamás, a MÁV-Start új vezérigazgatója, Müller János, a Bankszövetség vezető tanácsadója, és Jándi Péter, a MÁV Zrt. kabinetfőnöke.
A MÁV-Start felügyelő bizottságának tagjai a volt BKV-vezér Aba Botond (várhatóan őt választják majd elnökké), Dabóczi Kálmán, a GKM főosztályvezetője, Tímár János, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főtanácsadója, és Fridrich Imre, a Vasutasok Szakszervezetének képviselője, Halasi Zoltán, a VDSZSZ képviselője.
