Az állami kezességvállalás mellett igénybe veendő, az éves működési költségek fedezésére szolgáló hitelt a társaság a kiírás szerint hét részben kívánja felvenni. Az 58,5 milliárd forintos hitelre szóló pályázatot azért írták ki több részletben, hogy a kisebb pénzintézetek is eséllyel pályázhassanak, tehát hogy nagyobb versenyt generáljanak. A MÁV Rt. a tenderre olyan pályázók jelentkezését várja, akiknek hitelkihelyezés nyomán kapott kamatai és kamatjellegű bevételei 2004-ben elérték a 1,5 milliárd forintot, és az utóbbi 3 évben legalább 10 milliárd forint hitelkihelyezéssel rendelkeznek.
