Gyurcsány Ferenc kijelentette, a fiatalságra káros műsorok visszaszorítása érdekében a tárca pályázatot írt ki az igazi értékeket tükröző, a gyermekek személyiségfejlődését jó irányba terelő alkotások készítésére. Az MTI tudósítása szerint a fiatal korosztálynak szóló tévéalkotásoknak elbírálására a napokban sor kerül, ezekre a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium az idén 100 millió forint pályázati keretet különített el, s a tervek szerint jövőre ennél nagyobb összeget szán a tárca e célra.
A minisztérium szeretné elérni, hogy a tévétársaságok a külföldről vásárolt filmek sugárzásánál dekóder alkalmazzanak, így akadályozva meg, hogy a gyermekek megnézzék a csak felnőtteknek szóló filmeket.
Ljubljanovics László, a Magyar televízió (MTV) filmfőszerkesztője szerint a közmédium vezetése egyetért az elképzeléssel, noha ők már régóta nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lehető legkevesebb ilyen műsort sugározzák. A dekóderrel kapcsolatban hozzátette: technikai eszközök helyett a fiatalok nevelésére kell a hangsúlyt helyezni.
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója leszögezte: a kereskedelmi csatorna a médiatörvény szigorú előírásai mellett e téren eleget tesz a több állami szervvel, minisztériummal kötött megállapodásnak is, s az RTL Klub "jó, hasznos, érdekes" műsorokat kíván nyújtani.
Poich Lóránd, a tv2 programigazgatója azt emelte ki, hogy az utóbbi hetek átalakulásai révén éppen a miniszter által most szorgalmazott változtatásokat tette meg a társaság, így adásukban nincs kifogásolható elem. Az pedig, hogy a médiatörvény kiskorúak védelmével foglalkozó kitételei alá nem eső időben mit néznek a gyerekek, már a családok felelőssége.
