A Magyar Televízió (mtv) az április 7-i, illetve az azt megelőző héten főműsoridőben (19.30–21.30 között) körözte le a tv2-t, a közszolgálati csatorna célközönségének tekintett teljes népesség körében – derül ki a televíziótól kapott AGB-adatokból.
Az mtv a legutóbbi héten 23,4 százalékos közönségarányt produkált, míg a tv2 23,2 százalékot, a megelőző hét átlagában pedig az mtv 22,6 százaléka mellett a kereskedelmi csatorna 22,0 százalékos közönségarányt ért el. (Az említett sávban és célközönség körében az RTL Klub 34,3, illetve 36,9 százalékos értéket produkált).
A hirdetési piac szempontjából értékes 18–49 éves korosztály körében, főműsoridőben megmaradt a két csatorna közönségaránya közötti különbség: április első hetében az mtv 17,6 százalékos közönségarányt ért el, a tv2 pedig 25,1 százalékot. (Egy évvel ezelőtt az mtv még 10 százalék körül állt, amikor a tv2 30 százalékos közönségarányt tudhatott magáénak, ám volt olyan időszak az elmúlt egy év során, amikor a tv2 45 százalék körüli közönségarányt ért el.) Eközben az RTL Klub 39 százalékos közönségarányt produkált a 19.30–21.30 közötti sávban. (A kereskedelmi csatornák egyébként az mtv-től eltérő időszakot tekintenek főműsoridőnek.)
Nem baj az, ha egy köztelevízió nézettsége magas, ám a közszolgálati csatornának alapvetően közszolgálati műsorral kell ringbe szállnia, márpedig az mtv az említett időszakban főként a Hofi-emlékműsornak köszönhette sikerét – vélekedett Hofherr Krisztina, a tv2 marketing és kommunikációs igazgatója, aki megjegyezte, hogy a televíziózásban tendenciákat kell figyelembe venni, márpedig ez az időszak még nem tekinthető annak. A kereskedelmi televízióknak egyébként a saját kategóriájukban kell elsőségre törekedniük – fűzte hozzá az igazgató.
A Magyar RTL Televízió (RTL Klub) az említett kedvező nézettségi mutatók mellett bevételi sikert is produkált, klasszikus reklámszpotok alapján számított, ügynökségi jutalékok levonása nélküli januári bevétele ugyanis már meghaladta az egymilliárd forintot, míg a korábbi években 800–950 millió forintos bevételt ért el az év első hónapjában – derül ki a csatornától származó adatokból. A társaság idén januárban 11 százalékkal növelte bevételét a bázishoz képest, ami részben az idei év elejétől életbe léptetett csaknem 20 százalékos áremelésnek is betudható, s információink szerint a csatorna a nagy hirdetői érdeklődés miatt év közben újabb áremelést tervez. Az év további hónapjaiban a korábbi évek tendenciája ismétlődött meg, vagyis hónapról hónapra nőtt a cég bevétele, bár az idei februári összeg a magas bázis miatt egy százalékponttal elmaradt a 2002-es februári értéktől, ám márciusban már 8 százalékkal növelte a bevételét a bázishoz viszonyítva.
