A német REWE-csoport a világ egyik legnagyobb élelmiszerkereskedelmi lánca, ém Magyarország nem jött be nekik, így most eladják 14 szupermarketből álló, Billa nevű láncukat az osztrák Sparnak. A vevő e héten megkapta a versenyhivatal beleegyezését és a tervek szerint legfeljebb 30 nap múlva átveszi 12 egykori Billa bolt tulajdonjogát, valamint 2 áruház bérleti jogát. Az átadás-átvétel után néhány napos átalakítás következik, majd felteszik a Spar-emlémát és megnyitnak a boltok - mondta Nemes Tibor elnök-ügyvezető. Nemes hozzátette, hogy a Billa boltok összes alkalmazottját átveszik, így senki sem kerül utcára a tulajdonosváltás miatt. A Spar az elnök-ügyvezető szerint 6 százalékos piaci részesedéssel bír. (A HVG toplistája szerint a Spar Magyarország Kft. forgalma 2001-ben 94,8 milliárd forint volt, ami a legnagyobb árbevételű cégek között a 34-dik helyre volt jó, az egy évvel korábbi 29-dik hely után. Nemes 100 milliárdos forgalmat említett. A Billa boltok tavalyi árbevételét Nemes kérdésünkre 10 milliárd forint körüli összegre tette, így a felvásárlás után a cégvezető becslése szerint a piac 6,6 százaléka lesz az övék. A HVG említett rangsorában a Meinl-utód Csemege-Match Rt. nagy zuhanással a 46-dik helyre esett vissza, a konkurensek közül 42-dik a Plus és 11-dik a Tesco.)
A REWE Magyarországon 1999 végén a Meinl-láncot - és vele együtt a Jééé diszkontokat, valamint az Alfa Kereskedelmi Rt.-t - 43,7 milliárd forintért eladta a belga Delhaize-csoportnak.
