A vasmű jelenlegi vezetése szerint a cég nincs könnyű helyzetben, de nem dől össze. Horváthnak tudnia kell, hogy mi az oka a Dunaferr problémáinak, hiszen ezek döntő része az ő idején halmozódtak fel. A helyzetet jól jellemzi a közlemény szerint a kokszolómű példája: a régi menedzsment ugyanis tavaly azt nyilatkozta, hogy csak 2008-ban kell új rendszerre áttérni. Ezzel szemben már az idén milliárdokat kell fordítani a fenntartásra, és további 26 milliárd szükséges egy új kokszolóhoz. Értesülésünk szerint a volt vezérigazgató (aki nem kommentálta a közleményt) a Dunaferrt fenyegető veszélyre kívánt figyelmeztetni, és nem a vasmű összedőléséről beszélt. A kokszoló felújítását pedig – bizottsági nyilatkozata szerint – ő is kezdeményezte.
