Több mint 2 százalékos mínuszba kerültek a Microsoft-részvények pénteken, magyarázatot aligha kell keresni, a fél világ arról beszél, hogy hatalmas a felfordulás: megbénult a légi közlekedés, leálltak a bankok, miután egy antivírus program frissítése akadhatott össze a Windows operációs rendszerekkel.
Az alaphírrel kapcsolatos eseményeket itt követjük.
Amit az árfolyamok tükröznek, az még a 15.30-as New Yorki tőzsdenyitás előtti, úgynevezett pre-market piac, ahol a kereskedés volumene is jóval alacsonyabb, de az itteni árfolyammozgások alapján lehet következtetni arra, hogyan nyitnak a részvények a hivatalos becsengetéskor.
Nem sokkal dél előtt 2 százalékos esésben a Microsoft-papírok, az árfolyam 431-432 dollár közt ingadozik. A Microsoft befektetőinek hetek óta nincs egy nyugodt perce sem, a két hete még 467 dolláron forgó papírok jelenleg közel 8 százalékkal érnek kevesebbet.
A történet másik fő érintettjének, a Crowdstrike kiberbiztonsági techvállalatnak a részvényei még nagyobb zuhanás előtt állnak. Sőt, pánikszerű az eladás a pre-market piacon, a részvényeik 17 százalékos esésben vannak.
Érintett az ügyben a Wizz Air is, mint írtuk az informatikai rendszer kiesése miatt előfordulhat, hogy a Wizz Air utasai fennakadásokat tapasztalhatnak a légitársaság nemzetközi hálózatán, a weboldal és a mobilalkalmazás elérhetősége átmenetileg szünetelhet. A Wizz Air részvények ennek megfelelően lefele tartanak a londoni tőzsdén, pillanatnyilag 2 százalékos a mínusz.
A magyar tőzsdén nincs baj, a légitársaságok is megúszhatják
A Budapesti Értéktőzsdén kereskedhető társaságok közül többnek is van érintettsége, kitettsége a felhő üzletághoz. A többféle felhőszolgáltatást (Azure, Microsoft 365, Dynamics) kínáló Gloster-papírokra pénteken még nem is született kötés. A hibrid és multi cloud szolgáltatásokat is nyújtó 4iG-papírok árfolyamán sem igazán látszik probléma, egy százalékos mínuszban vannak. A BUX index minimális mértékben mozog a csütörtöki záróérték alatt.
A Reuters beszámolója szerint péntek reggel földre kényszerültek az American Airlines, a Delta Airlines, a United Airlines és az Allegiant Air járatai is; a társaságok részvényein nem látszik nyoma a negatív híreknek.
Az európai utasszállítók részvényeitől viszont néhányan már szabadulnának. Ennek megfelelően lefele tart a Ryanair árfolyama 3,6 százalékkal és az Air France-KLM 1,8 százalékkal.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek