Tegnap sikerült valakinek borsot törnie a világ egyik legszigorúbb tőzsdefelügyeleteként ismert amerikai SEC orra alá. X Fiókjukba bejutva ugyanis bejelentettek egy álhírt, amely szerint megkapta a jóváhagyást az első azonnali bitcoin alapú tőzsdén jegyzett alap, azaz ETF. A keleti parti idő szerint nem sokkal délután 4 óra után közzétett bejelentés szerint a SEC "jóváhagyja a #Bitcoin ETF-ek bevezetését az összes bejegyzett nemzeti értéktőzsdén". A szenzációs hírt azonnal felkapta a közösségi média, az üzleti híroldalak és a Bloomberg TV egyaránt.
Alig több mint 10 perccel később a SEC elnöke Gary Gensler személyes X fiókján keresztül azt közölte, hogy a @SECGov twitter-fiókot kompromittálták, és egy nem engedélyezett tweetet tettek közzé. A SEC nem hagyta jóvá a spot bitcoin tőzsdén kereskedett termékek bevezetését és kereskedését. A SEC szóvivője szerint az eredeti posztot nem a SEC vagy annak munkatársai tették közzé. A felügyeletnek egy órába telt, hogy visszaszerezze a kérdéses X-fiók feletti ellenőrzést és a hamis posztot törölték.
A felügyelet közlése szerint már folyik a rendőrségi és a kormányzati szervek vizsgálata az üggyel kapcsolatban. Az X annyit közölt, hogy a fiók feletti irányítást nem a platform biztonsági protokolljai miatt lehetett átvenni, hanem azért, mert egy ismeretlen megszerezte az ellenőrzést a fiókhoz tartozó telefonszám felett. Ráadásul a fióknál nem volt bekapcsolva a kétfaktoros hitelesítés a fiók feltörésének időpontjában. Az X ezért minden felhasználó figyelmét felhívta arra, hogy ezt a lépést tegye meg fiókján.
A bitcoin árfolyama azonnal 1,5 százalékot ugrott az álhír megjelenését követően. Mikor azonban kiderült, hogy kacsa, 3,5 százalékot esett a kurzus.
Nem véletlen, hogy a piac ennyire érzékenyen reagált az álhírekre. A várakozások szerint ugyanis a SEC várhatóan még ezen a héten dönt arról, jóváhagyja-e a spot bitcoin ETF-eket, ami vízválasztó pillanat lenne a kriptodeviza számára. Legalább 11 vagyonkezelőnek van a SEC előtt folyamatban lévő kérelme spot bitcoin ETF-ek indítására, s ezen eljárások egy részének határideje szerdán fog lejárni - emlékeztet a Financial Times.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel
