Ha nem lenne elég a befektetők számára az aggodalom az amerikai adósságplafon megemelésével kapcsolatos bizonytalanság miatt, a Wall Street Journal szerint más ok is az álmatlanságra, ez pedig Puerto Rico. Az Amerikai Egyesült Államok társult tagállamának ugyanis a jelek szerint egyre inkább nehézkessé válik refinanszíroznia adósságát, s a helyzet kezelésére már a Fehér Ház, a pénzügyminisztérium és a Fed által alkotott munkacsoport is készíti a javaslatokat.
A Puerto Rico által kibocsátott önkormányzati kötvények értéke eléri a 70 milliárd dollárt, ez közel négyszerese akkora összeg, mint aminek a fizetését nyáron nem tudta Detriot város teljesíteni, amikor csődöt jelentett. Puerto Rico esete azonban különbözik a többi önkormányzattól és államtól, amelyek önállóan bocsátanak ki kötvényeket, rá ugyanis társult tagállam státusza miatt nem vonatkoznak az önkormányzatok esetébében érvényes csődvédelmi törvények.
Ennek ellenére valószínű, hogy az amerikai hatóságok megoldást találnak majd a problémára és kisegítik Puerto Ricót, ugyanis a munkacsoport által szekértőként felkért elemzők szerint elég nagy rendszerszintű kockázatot jelentene, ha bekövetkezne a fizetésképtelenség. A legutolsó dolog, amire a mostani helyzetben az amerikai gazdaságnak szüksége van, az egy komolyabb pánik a mintegy 3700 milliárd dolláros önkormányzati kötvénypiacon. Az önkormányzati kötvényeket tartó befektetési alapok háromnegyede rendelkezik Puerto Rico által kibocsátott kötvényekkel, amelyek hosszú ideje az egyik alapelemét alkották az ilyen portfólióknak. Ennek oka a WSJ szerint az, hogy a többi amerikai önkormányzati kötvénytől eltérően a Puerto Rico által kibocsátottak kamata után nem kellett adót fizetniük a befektetőknek.
A kötvények árfolyama idén eddig közel 20 százalékot esett, s ez egyes befektetési alapoknál akár 5-10 százalékos tőkevesztést is okozhatott eddig. Van olyan kötvény ,amely egy dolláros névértéke ellenére mindössze 60 centen cserél gazdát. Ez persze nem kellene, hogy nagy meglepetésként érje a befektetőket, hiszen a kibocsátó kockázati besorolását a nagy hitelminősítőknél csak egy hajszál választja el már egy ideje a bóvli kategóriától.
Puerto Rico kormányzója és kormánya természetesen eközben folyamatosan ígéri, hogy kiadáscsökkentésekkel megpróbálják rendbehozni a magas (13 százalék feletti) munaknélküliségtől sújtott állam költségvetését. Elemzők szerint azonban kevés az esély arra, hogy az állam adósságpályája egyhamar fenntarthatóvá váljon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Kicsin múlt az atomkatasztrófa, vérfagyasztó hírek Oroszországból

Kétszer jártak rosszul, akik a tengerentúlon fektettek be

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen
