Az Alteo konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerint készített gyorsjelentésében ismerteti: a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) pedig 81 százalékos növekedéssel 877 millió forintra emelkedett.
Az eredményesség jelentős javulása többek között a kiemelkedően teljesítő szélerőműveknek, a továbbra is töretlenül fejlődő energiakereskedelmi üzletágnak és sikeres Sinergy-akvizíció révén új üzletágként a vállalat szolgáltatásai között megjelenő, külső erőműveknek nyújtott üzemeltetési és karbantartási szolgáltatásoknak köszönhető - írták.
Közölték, hogy a csoport szélerőművei, amelyek a kedvező széljárásnak és a meghibásodásoktól mentes működésnek köszönhetően 2015 első három negyedévében 19 százalékkal több árbevételt termeltek mint az előző év hasonló időszakában.Az Alteo csoport jelentősen tudta erősíteni pozícióit a villamosenergia-kereskedelem területén is. A végfogyasztókat - elsősorban kis- és középvállalkozásokat - kiszolgáló kiskereskedelmi üzletág, folytatva az elmúlt évek dinamikus bővülését, 22 százalékkal növelte bevételeit, miközben az értékesített áram volumene 33 százalékkal emelkedett.
A Sinergy révén a csoportba került virtuális erőmű (VPP), amely 2015-ben 6 telephelyen 14 kapcsoltan hőt- és villamos energiát termelő kiserőművi egységgel, összesen mintegy 50 megawatt beépített villamosenergia-termelő kapacitással rendelkezik, az elmúlt hónapokban jelentősen erősítette a csoport eredménytermelését. A megnövekedett vállalati mérettel a közvetlen ráfordítások 54 százalékkal nőttek az előző év hasonló időszakához képest, 2015 első kilenc hónapjában 5,477 milliárd forintra. A vállalat tudatos költséggazdálkodásának köszönhetően ez az érték azonban elmarad az árbevétel növekedésének 65 százalékos mértékétől - írták.
A cég részvényeivel a BÉT T-kategóriájában kereskednek, a csütörtöki záró ára 3900 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb ára 3900 forint, a legalacsonyabb 2800 forint volt. Az Alteo árbevétele 2014-ben 5,9 milliárd forint volt, a csoport 2015 május elején sikeresen lezárta a Sinergy Kft. akvizícióját.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Itt a vége: négyszáz év után lehúzzák a rolót, nem lehet többé levelet feladni a postán