Visszatért a jó kedv a piacokra miután a török jegybank helyi idő szerint kedd éjféli rendkívüli ülésén több mint duplájára emelte az irányadó rátáját. Ez amellett, hogy a forintot is segítette, a Budapesti Értéktőzsdére is jótékony hatással volt, hiszen 45 perccel a nyitás után már 1,7 százalékos plusznak örülhettek a kereskedők.
Az elmúlt napokban komoly veszteséget elszenvedő OTP is magához tért, hiszen részvényei 2,4 százalékkal álltak ekkor magasabban, mint a tegnapi záráskor. A jó hangulat azonban a többi blue chipre is pozitív hatással volt: a Magyar Telekom 0,3, a Richter 1,1, míg a Mol 1,5 százalékot emelkedett ekkor.ű
Természetesen nemcsak Budapest, hanem Európa többi része is emelkedik: a londoni FTSE-100 0,9, a párizsi CAC-40 1,1, míg a frankfurti DAX-30 1,2 százalékos pluszban állt közel egy órával a kereskedés megnyitása után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Márciusban ingyen megteheti azt, amiért máskor akár tízezreket kell fizetni
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek