Az idei év eddig igazi mélyrepülés a Tesla befektetői számára: a vállalat részvényei 2024-ben eddig majdnem 30 százalékot estek az év első napjaihoz képest. Január elején 248 dolláros szinten nyitott a Tesla, az elmúlt napok kereskedését pedig mindössze 178 dolláron zárta.

A Tesla árfolyamának alakulása 2024-ben
Kép: Economx / TradingView

Főleg annak tekintetében nyújtottak borzasztó teljesítményt Elon Musk cégének papírjai, hogy a legnagyobb amerikai nagyvállalatok teljesítményét reprezentáló S&P 500 részvényindex az első januári kereskedési naphoz képest már 8,7 százalékot emelkedett.

Adam Jonas, a Morgan Stanley elemzője a legutóbbi ügyfeleknek szóló megjegyzésében azt fejtegette, hogy veszteséges lehet a Tesla az idei év (egy részében) – írta a Yahoo Finance. Jonas csökkentette is a Tesla idei célárát 345 dollárról 320 dollárra.

Az elemző aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt időszakban többször csökkentett árak ellenére is folytatódott az elektromos autók iránti kereslet csökkenése, a nagy flottaüzemeltetők (például a Hertz) elkezdték lecserélni az elektromos járműveiket, a hagyományos autóktól eltávolodó új vásárlók pedig egyre gyakrabban választják a hibrid modelleket a tisztán elektromos meghajtásúak helyett.

Jonas szerint, ha a Tesla valaha veszteséget könyvelhet el az autóüzletében, akkor az 2024–ben lehet.

A Morgan Stanley elemzőinek a legnagyobb aggodalmat

  • a Tesla relatíve idős termékei,
  • a legnagyobb piacokon csökkenő kereslet,
  • a túlkínálattal rendelkező kínai piac,
  • valamint a hibridek reneszánsza

okozza.

A kínai piac azért is különösen említésre méltó, mert a Tesla egyik legnagyobb riválisa, a BYD a napokban jelentette be több modelljének – Seagull és Yuan Plus crossover – árcsökkentését. Jonas szerint az árverseny így 2024 egészében jelentős lesz, ami további költségcsökkentő kísérleteket eredményezhet az autógyártóknál.

A fentiek alapján a Morgan Stanley elemzője a vállalat teljesítményével kapcsolatos várakozásait jelentősen csökkentette az idei évre:

  • 2 milliónál kevesebb eladott autó,
  • a haszonkulcsot a korábbi 5,9 százalék helyett 3,7 százalékra teszi,
  • az egy részvényre jutó nyereséget pedig 0,99 dollárra a korábbi 1,54 dollár helyett.

Mindezek ellenére Jonas továbbra is optimista a Tesla-részvények teljesítményével kapcsolatban, főleg Elon Musk birodalmának elektromos autókon kívüli termékei miatt.

„A Teslaról az az alaptézisünk, hogy nem csak autóipari, hanem energetikai, valamint mesterséges intelligencia és robotika vállalat is”

– írta Jonas. Az elemző szerint a befektetők nem hagyhatják figyelmen kívül Elon Musk vállalatának más területeken végzett fejlesztéseit, így a célár csökkentés ellenére továbbra is az egyik legoptimistább a Wall Streeten a Tesla papírjaival kapcsolatban. Amennyiben beigazolódnak Jonas várakozásai a 320 dolláros szinttel, a részvényesek a március eleji árfolyamhoz képest több mint 70 százalékos hasznot is zsebre tehetnek.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elemzők nagy része nem ennyire derűlátó Elon Musk vállalatával kapcsolatban: átlagosan 210 dolláros szintre várják idén a Tesla részvényeit.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!