Kósa Endre, a KBC Equitas elemzője elmondta, hogy a nemzetközi piacokon semleges a hangulat, az ázsiai tőzsdéken nem volt nagy mozgás reggel és az európai börzéken sem várható határozott irány. A szakértő a BÉT-en is hasonlóra számít, véleménye szerint nem lesznek számottevő ármozgások a magyar piacon sem.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír vezető elemzője is iránytalan kereskedésre számít, hasonlóan a nemzetközi piacokhoz. Hozzátette, hogy az ukrán eseményekkel kapcsolatos, nap közben megjelenő hírek esetleg hatással lehetnek az OTP árfolyamára.

Mindkét szakértő kiemelte, hogy csütörtök az utolsó kereskedési nap ezen a héten, az amerikai és a főbb európai piacok, valamint a Budapesti Értéktőzsde is zárva tart a húsvét előtti nagypénteken. Legközelebb jövő hét kedden nyitnak ki a tőzsdék.

A BUX szerdán 62,37 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 17 407,97 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 170 forinttal, 1,34 százalékkal 12 850 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 4180 forintot értek záráskor, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,32 százalékkal 307 forintra nőtt, forgalma 145,1 millió forint volt. A Richter árfolyama 29 forinttal, 0,76 százalékkal 3762 forintra csökkent, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!