Kerek 900 millió dollár értékben fogyott a Vraylar nevű antipszichotikum az Egyesült Államokban 2025 második negyedévében, az adat azért fontos, mert a készítményt nagyrészt a Richter kutatói fejlesztették ki, így a magyar gyógyszergyártó rendszeresen szabadalmi jogdíjat kap az amerikai értékesítés után.
A 900 millió dolláros forgalom 16,3 százalékkal volt magasabb, mint 2024 azonos időszakában. Az első félév eladásai összesen 1,66 milliárd dollárt tettek ki, vagyis a második negyedév erősebb számokat hozott az elsőnél - derül ki a termék amerikai gyártásáért és forgalmazásáért felelős AbbVie jelentéséből, amelyet csütörtökön publikáltak.
A 900 millió dollár után körülbelül 167 millió dollár royalty illeti meg a Richtert. Átszámítva ez meghaladja az 58 milliárd forintot. A részletes adatot augusztus 6-án ismerhetik meg a befektetők, akkor publikálja negyedéves számait a Richter.
A hazai gyógyszergyártó szempontjából egyébként nem kedvező a dollár gyenge idei szereplése, hiszen a dollárban érkező jogdíjbevételek most 12 százalékkal kevesebbet érnek, mint az év elején.
A Richter papírok a csütörtöki kereskedésben 0,7 százalékkal erősödtek. Az év egészét tekintve azonban eléggé lemaradtak, az árfolyam ott áll, ahol az év elején. Az alulteljesítés fő oka épp az említett dollárgyengülés.
A Vraylart 2029-ig szabadalom védi az Egyesült Államokban, versenytársak híján magas áron értékesíthető. Biztosítás nélkül a készítmény havonta 1300 dollárba kerül.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás