A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: érdektelenség jellemezte a negyedév utolsó előtti kereskedési napját a BÉT-en, a forgalom az átlag alatt alakult.
A magyar piac a vezető nyugat-európai és tengerentúli tőzsdékhez képest alulteljesített, a blue chipek közül az OTP árfolyama esett a legnagyobbat.
„A bankpapír árfolyammozgását befolyásoló makro és céges hír sem érkezett csütörtökön, a kockázatkerülési hajlandóság növekedése állhat az esés mögött. A hét sztorija, hogy a globális tőkepiacokon a befektetők beárazták, hogy a jegybanki szigor tovább maradhat fent az inflációs nyomás miatt” – fogalmazott az elemző.
- A Mol 14 forinttal, 0,50 százalékkal 2780 forintra csökkent, 733,7 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 2,18 százalékkal 13 010 forintra esett, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 544 forinton zárt 292,7 millió forint forgalom mellett.
- A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,72 százalékkal 8975 forintra gyengült, a részvények forgalma 906,1 millió forintot ért el.
A BUMIX 4885,54 ponton zárt csütörtökön, ez 18,41 pontos, 0,38 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
