Emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 839,64 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel 87 146,64 ponton zárt pénteken – írta az MTI.
Varga Zoltán hétfői kommentárjában azt írta, hogy
a pénteki negatív korrekciót követően mérsékelt emelkedés várható a nyitásban.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama szignifikánsan letörte a tavaly november óta tartó, meredek emelkedő trendet, támasz 23 530 forintnál látható, míg ellenállási szint 24 200 forintnál. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,16 százalékkal 23 790 forintra esett, forgalmuk 20,0 milliárd forintot tett ki.
A Mol szintén az emelkedő trendje alatt zárt pénteken, meghatározó szint 2885 forintnál húzódik, alatta az 50 napos mozgóátlag jelent támaszt 2853 forintnál, míg ellenállás a 30 napos átlag 2913 forintnál. A Mol 66 forinttal, 2,24 százalékkal 2880 forintra csökkent 5,1 milliárd forintos forgalomban.
A Richter viszont továbbra is fontos támaszok felett mozog, mely a 10 500-10 600 forintos tartomány, erős ellenállás 11 ezer forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 10 780 forintra erősödött, a részvények forgalma 6,3 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom árfolyamában 1575 forintnál látható rövid távú támasz, alatta 1500 forintnál adódik a következő fontosabb szint, míg 1647 forintnál ellenállás húzódik. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,13 százalékkal 1594 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt.
A romló hangulat a pesti tőzsdét is magával húzta
Romlott a befektetői hangulat, emiatt sehol sem zártak jó napot a piacok. Bővebben.A BUX csak kicsit nőtt a nyitáskor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe,
a BUX 1,94 pontos emelkedéssel, 87 148,58 ponton nyitott hétfőn.
A pénteki záró értékéhez képest alig változott – írták utóbb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban