Véleményt mondott kedd este a Rába igazgatósága a társaság részvényesei felé tett nyilvános vételi ajánlatról. Mint ismert, a 4iG csoporthoz tartozó 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. tett ajánlatot valamennyi Rába részvényre, egyenként 1 789 forintos áron, szeptember 8-án.

A Rába igazgatósága azonban nem javasolja a részvényeseknek a vételi ajánlat elfogadását. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a vételi ajánlat közzététele után a Rába-részvények árfolyama meghaladta az ajánlati árat.

Ez ma is így van, sőt: szerda délelőtt 2 400 forintig emelkedett az árfolyam, a keddi záráshoz képest 13 százalékos pluszban zajlik a kereskedés.

A tőzsdei ár így már 34 százalékkal magasabb, mint amennyit a 4iG-leány fizetne a Rába részvényekért. 

Az igazgatóság szerint nem egyértelmű, hogy az ajánlati ár milyen mértékben tartalmazza a Rába csoport közelmúltbeli eseményeit, mint például az idén megtörtént ingatlan értékesítéseket, amelyek már az első féléves jelentésben is megemelték az egy részvényre jutó saját tőke értékét. 

Az iparági környezet nem túl ígéretes

A Rába vezetősége azon az állásponton van, hogy a nemzetközi járműiparban tartósan fennálló bizonytalanság, a globális keresletet befolyásoló gazdasági és geopolitikai feszültségek okozta export keresletcsökkenés az iparág többi szereplőjéhez hasonlóan nagy kihívások elé állítja a Rába csoportot is.

A társaság ugyanakkor bizakodó a jövő tekintetében, amennyiben azonban nem Rába-specifikus külső hatások további negatív tendenciákat indítanának el, a várható eredmények miatt akár újabb nagyobb összegű értékvesztés bekönyvelésére is szükség lehet, ami akár drasztikusan is lecsökkentheti az egy részvényre jutó saját tőke értékét. 

Nincs még elképzelés a szinergiákról

Kitért arra is az igazgatóság, hogy a Rába csoport termékportfóliója jelenleg nem tartozik bele az ajánlattevő termék- és szolgáltatás porfóliójába, így fennáll az esélye, hogy nem lesz igazán jelentős szinergia hatás és így a tervezett eredmények realizálása akadályokba ütközhet.

A tulajdonosváltást követően esetlegesen a Rába tulajdonosi körébe kerülő védelmiipari vállalatok (RMMV, CSG) a Rába meglévő török-magyar vegyesvállalatára gyakorolt hatása egyelőre ismeretlen, hordozhat kockázatot. Azonban az ajánlattevő nemzetközi kapcsolatai és az így elérhető nagyobb piaci hozzáférés, valamint a korábban a 4iG által bejelentett további védelmiipari akvizíciók a Rába csoport számára is pozitív értéket teremthetnek.  

A Rába részvények árfolyama. 

A Rába-részvények 25,66 százaléka van magánbefektetők kezében. Ők most többféleképp dönthetnek:

  • ha eladáson gondolkodnak, akkor most a tőzsdén jóval többet kaphatnak annál, amennyit a 4iG kínált  
  • megtartják a részvényeket és kivárnak, amíg a többségi tulajdonrész (N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. 54,34 százalék és a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány 20 százalék) átkerül a 4iG csoporthoz 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!