A pénteki záróértékhez képest lefele korrigált hétfőn az OTP Bank részvények árfolyama, délután másfél százalékos mínusz állt a kijelzőkön. De nem ezért marad emlékezetes a kereskedés, hanem egy 10 évente egyszer látható, gigantikus méretű kötés miatt. A bank ugyanis 2 millió darab OTP részvényt vásárolt 25 ezer forintos átlagáron, ezzel csak ez az egy ügylet 50 milliárd forinttal járult hozzá a napi forgalomhoz. A tranzakció nyomán az OTP csoport tulajdonában lévő állomány 3,32 százalékra növekedett.
Az OTP túl van már egy 60 milliárd forintos sajátrészvény visszavásárlási programon. Épp a múlt pénteken, január 24-én hirdették meg a következőt, szintén 60 milliárdos kerettel.
Amely október 31-ig szól, de arra kevesen számítottak, hogy egyetlen kötéssel a 60 milliárd forintos jogosultságból 50 milliárd forintnyit kimerít az OTP.
A Budapesti Értéktőzsde mindenkori kötéslistáján 2022 óta a harmadik legnagyobb nagyságrendű ügyletről van szó, amelyről várhatóan a napokban tehet még bejelentést a kibocsátó. Egyelőre a piaci szereplők is csak azt találgatják, ki lehetett az eladó, akinél egyedül összpontosult 2 millió darab részvény.
Az OTP-nek két nagytulajdonosa van, a Mol egy csereügylet révén 8,57 százalékban tulajdonos, míg a Groupama csoport 5,09 százalékkal rendelkezik. Illetve érdemes megjegyezni, hogy sokkal alacsonyabb árfolyam mellett, de a Csányi Sándorhoz köthető szingapúri alap (Sertorius Fund) is vásárolt korábban nagy tételben OTP-részvényeket, azt azonban nem tudni, hogy a fenti, 2 millió darabos részvényállománnyal rendelkezett-e az alap.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Nem bájcsevej volt: Erdogan telefonált Trumpnak

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

Szellemvárost találtak a Balaton partján

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Perkálni kell húsvéttól, fizetős lesz Velence
