Az év utolsó hónapjaiban újabb lendületet vehet a pénzkiáramlás az önkéntes nyugdíjpénztárakból lakáscélok megvalósítására, a folyamatra ráadásul még ráerősíthet a szeptemberben induló, kedvezményes (3 százalékos) kamatozású hitelt kínáló Otthon Start program is, hiszen a kasszákból kivett pénz felhasználható lakáshitelek önerejének biztosításához is.
Miért nem jó az Otthon Start a nyugdíjkasszáknak?
Kapcsolódó
- Sokan, a 20-as, 30-as éveikben járók a lakásvásárlást sürgősebbnek tartják, mint nyugdíjra félretenni, befektetni.
- Nemcsak tőkekivonásra számíthatnak a nyugdíjpénztárak, hanem az új megtakarítások is elmaradhatnak, ebből a pénzből az Otthon Start hitelt törleszthetik az adósok.
- Csökken a pénztárakban kezelt vagyon, ami likviditási kockázatot is jelent
A Magyar Nemzeti Bank kalkulációja szerint idén 215 milliárd forint nyugdíjpénz kerülhet ki az önkéntes nyugdíjpénztárakból.
A pénztári kifizetések az új, ingatlancélú kiegészítő szolgáltatások igénybevételi lehetősége miatt 2025-ben és 2026 első két hónapjában nagymértékben növekedhetnek - olvasható az MNB jelentésében.
Az eddig rendelkezésre álló legfrissebb, 2025 I. negyedévére vonatkozó adatok szerint 16,6 ezer fő nyújtott be ingatlancélú kifizetési igényt az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz. Összesen 38 milliárd forint kifizetési igény érkezett, ami az önkéntes nyugdíjpénztárak 2024. szeptember végi szektorszintű fedezeti tartalékának 1,8 százalékát tette ki. Tekintettel a 60 napos ügyintézési határidőre a kifizetések összege 16,6 milliárd forint volt az első három hónap során.
Továbbra is megéri a kockázatvállalás
A tőkepiacok idei teljesítménye alapján azonban úgy tűnik nem lesz rossz éve a nyugdíjpénztáraknak, szóval aki fel is használja megtakarításait, számolnia kell azzal, hogy reálhozamot termelő befektetésből csoportosít át tőkét.
Ahogy az elmúlt két évben, 2025-ben is a kockázatosabb portfóliót választók egyenlege fest idén jobban, a statisztikák szerint azonban ők képviselik a kisebbséget, a pénztártagok többsége inkább a kiegyensúlyozott portfóliókat favorizálja, kevésbe a magas, akár 100 százalékos részvénykitettséggel rendelkezőket.
Fél év alatt akár 12 százalékos plusz
A BUX idei teljesítménye plusz 27 százalék, míg a vezető amerikai index (S&P 500) értéke 7,3 százalékkal nőtt idén. Ezekkel a mutatókkal érdemes összevetni a kockázatvállaló nyugdíjpénztári hozamokat. Az Allianz Önkéntes Nyugdíjpénztár tagjai idén 12,4 százalékos hozamot értek el, ha megtakarításaikat a négy lehetséges portfólió közül a legmagasabb kockázatúba helyezték. De mivel magas a hazai állampapírok hozama, nem kell csalódniuk azoknak sem, akik a kötvényt és részvényt is tartó növekedési portfóliót választották, ők közel 7 százalék hozamnál tartanak 2025-ben.
Valószínűleg nincs panasz a hadseregnél sem, legalábbis a saját nyugdíjpénztárukba befizető honvédeknél. Akik közülük a növekedési portfóliót választották, már most 8,4 százalék hozamnál tartanak. Arról persze nincs szó, hogy katonák hoznak befektetési döntéseket, a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár alapkezelését profik, a Hold és az Equilor végzi.
Az Alfa pénztáraiban a növekedési portfólió 8,6 százaléknál jár, az abszolút hozamú szemlélet szerint kezelt szakértői pedig 7 százaléknál. Ennél a kasszánál van negatív teljesítményre is példa, a megatrend nevű portfólió 3,2 százalékos mínuszból igyekszik visszakapaszkodni.
Az OTP, az Erste és az MBH nyugdíjpénztáraknál is van idén már 5-6 százalékos teljesítményre példa, ha ezeket a hozamokat évesítjük és a tőkepiacokon nem romlik el a hangulat az év második felében, akkor ezeknek a kasszáknak a tagjai is kétszámjegyű hozammal zárhatják 2025-öt.
Így festenek a szektor tavalyi számai
A jegybank júliusban publikált jelentése szerint az önkéntes nyugdíjpénztári szektor 2024-ben átlagosan 13,8 százalékos nettó hozamot ért el, így a pozitív befektetési eredmény, valamint pozitív cash flow hatására a fedezeti tartalék az eddigi legmagasabb értékre, 2 238 milliárd forintra emelkedett. A tagdíjbefizetések és adójóváírások összege 12,6 százalékkal, 165,1 milliárd forintra nőtt, a kifizetések pedig 6,6 százalékkal, 130,2 milliárd forintra csökkentek. Az 1 millió 75 ezer fős taglétszám 1,4 ezerrel nőtt 2024-ben.
Amerikában kriptóba is fektethetnek a pénztárak?
Trump elnök várhatóan még ezen a héten aláír egy rendeletet, mely megnyitja a nyugdíjmegtakarítási piacot a kriptovaluták, az arany és a magántőke-befektetések előtt - írta a Financial Times. A lépés lehetővé tenné, hogy az alternatív befektetések is bekerüljenek a nyugdíj-előtakarékossági programokba, melynek keretén belül a munkavállalók jövedelmének egy részét adómentesen fektetik be tőzsdén jegyzett értékpapírokba.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben