A londoni FTSE-100 0,4, a CAC-40 és a DAX 0,2 százalékos nyereséget ért el pénteken. A Stoxx Europe 600 indexe szintén 0,2 százalékkal zárt a csütörtöki záróérték felett. A periféria indexei viszont gyengélkedtek: a milánói FTSE MIB 0,4, a madridi IBEX-35 0,1, az athéni ASE 0,9 százalékot esett. Heti összevetésben az FTSE-100 0,4, a DAX 1, a CAC-40 0,8 százalékkal került feljebb.
Európában pénteken a piaci hangulatot egyrészt befolyásolta, hogy az EU statisztikai hivatala megerősítette a korábbi előzetes adatot arról, hogy az euróövezetben októberben 0,7 százalékra lassult a tizenkét havi infláció a szeptemberi 1,1 százalékról, mindinkább alulmúlva az Európai Központi Bank (ECB) által egészségesnek tartott legföljebb 2 százalékos ütemet. Az adat az olcsóbb üzemanyagon kívül a lakossági kereslet súlyos hiányát is jelzi. Befektetők úgy látják, hogy az ECB kamatvágása mögött a deflációtól való félelem állhatott.
Az Egyesült Államokban októberben gyengült az ipari termelés, és ebben a hónapban tovább romlik a keleti parti feldolgozóipar teljesítménye, a szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) két statisztikája szerint. A visszaesés csekély a korábbi hónapok növekedéséhez képest, de jelzi, hogy zavarok vannak az amerikai gazdaságban.
Ezek a hírek erősítették a befektetők meggyőződését, hogy mind a Fed, mind az ECB az enyhítés folytatásával, az utóbbi esetleg a bővítésével is kénytelen támogatni a gazdaságot. Így a tőzsdéket idén már rekordokra hajtó központi banki pénzáradat legalábbis változatlan maradhat belátható ideig.
A befektetői hangulatnak jót tett a fentiek mellett a Kínai Kommunista Párt közleménye is a héten elfogadott új, piacbarát reformprogramjáról. A tervek fő célja növelni a magántőke mozgásterét és a hazai lakosság fogyasztását, ami jó hír Kína kereskedelmi partnerei számára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Márciusban ingyen megteheti azt, amiért máskor akár tízezreket kell fizetni
Forradalmat indít az Apple, egész pályás letámadás jön márciusban