Az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) a múlt hónapban utasította el egy amerikai és kínai befektetőkből álló csoport kísérletét, hogy megvásárolják a kicsi, ámde nagy múltra visszatekintő Chicagói Értéktőzsdén - írja a Wall Street Journal. A Chicago Stock Exchange és az amerikai és kínai befektetők tulajdonában lévő North America Casin Holding közös közleményben jelentették be, hogy elállnak a tranzakciótól.
Az 1882-ben alapított Chicago Stock Exchange még 2016 februárjában jelentette be, hogy többségi részesdését megvásárolná a befektetőcsoport, azonban a tervezett tranzakció a pénzügyi lap szerint 20 millió dolláros méretéhez képest meglehetősen nagy politikai vihart kavart. A tranzakció ellenzői attól féltek, hogy a kínai befolyás fenyegetést jelenthet az Egyesült Államok pénzügyi rendszerére. A részesdést vásárolni kívánó befektetők és a tőzsde is alaptalannak vélte a feltételezést. A Chicago Stock Exchange nagyon kicsi tőzsde, az amerikai tőzsdei részvényforgalom mindössze egy százaléka bonyolódik ezen keresztül.
A tőzsde a tranzakcióval próbált volna egy kis életet lehelni egyre kisebbé váló forgalmába. A terv az volt, hogy a tőzsdét egy olyan piaccá alakítanák, ahol könnyedén meg tudnának jelenni részvényeikkel a Kínán kívül tőzsdére lépni szándékozó kínai cégek.
A tőzsdének és a reménybeli befektetőknek meglehetősen kevés választásuk maradt, miután a SEC a múlt hónapban blokkolta a tranzakciót. 2016 decemberében egyébként egy másik amerikai szerv, a Comittee on Foreign Investment in the U.S. (CFIUS) még rábólintott a tervezett ügyletre.
A jóváhagyás még az Obama-kormány hivatali idejére esett. A néhány héttel később hivatalba lépett Trump-kormányzat viszont egyre nagyobb gyanakvással szemléli a kínai vállalatokkal való hasonló ügyleteket, a WSJ példaként a múlt héten bejelentett importvámterveket hozta fel erre példaként.
Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva egyébként már egy ennél jóval nagyobb szektorbeli tranzakció is meghiúsult. Az Alibaba alapító Jack Ma-hoz köthető Ant Financial Services próbálta meg egy 1,2 milliárd dolláros ügylet keretében megvásárolni a dallasi, fizetési forgalom lebonyolításával foglalkozó MoneyGram International-t, azonban ezt az ügyletet is blokkolták. Ezen a héten a Qualcomm Inc. szingapúri székhelyű versenytársa, a Broadcom Ltd. általi felvásárlása került a CFIUS elé.
Korábban meglehetősen szokatlan volt, hogy ilyen jellegű tranzakciókat kormányzati szervek vizsgálnának annak végelegesítése előtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon