Jelentős eredményekkel zárult múlt héten Újdelhiben a 16. EU–India Summit. A csúcs legnagyobb horderejű lépése a szabadkereskedelmi megállapodás véglegesítése és aláírása, amelyet az európai vezetők „a történelem egyik legátfogóbb megállapodásaként” („a mother of all deals”) jellemeztek. A megállapodás jelentősen csökkenti az árukat terhelő vámokat, és új lendületet ad a szolgáltatásoknak, a befektetési együttműködésnek és az ipari hozzáférésnek.

A két régió együttes piaca így mintegy kétmilliárd fogyasztóra és a világ GDP-jének negyedére terjed majd ki.

A megállapodás több mint 96–97 százaléknyi termékre vonatkozó vámcsökkentést vagy vámmentességet tartalmaz, miközben olyan érzékeny ágazatokat, mint például egyes mezőgazdasági termékek, külön védelmi mechanizmusokkal kezelnek. Az autók esetében az indiai tarifák drasztikusan, akár 110 százalékról 10 százalékra csökkenhetnek hosszabb távon, kvótákhoz kötötten.

A csúcstalálkozó azonban nem csupán a kereskedelemről szólt: az EU és India biztonsági, valamint védelmi partnerségét is megerősítette, amelynek keretében együttműködnek a regionális és globális biztonsági kihívások kezelése terén. Ezen túl több keretmegállapodást kötöttek a pénzügyi szabályozás, a digitális aláírások és más adminisztratív területeken való együttműködésről. Mindez egy olyan időszakban történt, amikor az EU-ban a Mercosur-megállapodás ratifikációja továbbra is belső viták tárgyát képezi, különösen az agrár- és környezetvédelmi aggályok miatt.

Az EU–India kapcsolatok tágabb geopolitikai összefüggéseiről Trembeczki Zsoltot, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdeztük.

Nem az Egyesült Államok kiváltása a cél

Trembeczki Zsolt szerint az Európai Unió számára India nem valamiféle szövetségesi alternatívát jelent, hanem sokkal inkább egy kockázatcsökkentő, egyensúlyozó partnert. Felidézte, hogy a tárgyalásokat 2021–2022-ben még burkolt Kína-ellenes éllel élesztették újra: az EU akkor elsősorban a kínai értékláncoktól való függését akarta mérsékelni, miközben India abban bízott, hogy részesedhet a Kínából elmozduló nyugati gyártók beruházásaiból. Mindkét fél tartott Kína növekvő befolyásától, és nyitott volt az Egyesült Államokkal való együttműködésre is.

Ezt a megfontolást azonban mára nagyrészt felváltotta az elárultság érzése a második Trump-adminisztráció részéről. India és az EU egyaránt azt szeretnék demonstrálni Washington felé, hogy az amerikai büntetővámokkal szemben van mozgásterük és vannak alternatív partnereik.

A cél azonban nem az Egyesült Államok kiváltása: a kutató szerint India sem katonailag, sem gazdaságilag nem tudná betölteni azt az űrt Európa számára, amelyet az Egyesült Államok jelent, ahogyan az EU sem képes stratégiai-katonai értelemben pótolni Amerikát India számára, még ha gazdaságilag részben igen.

A közeledés lényege inkább az, hogy mindkét fél csökkentse az Egyesült Államoktól való egyoldalú kitettségét egy fragmentálódó világgazdaságban, miközben egymás számára ideális „másodlagos partnerekké” válhatnak.

Átfogó egyezmény született

A szabadkereskedelmi megállapodást illetően rámutatott, hogy a szerződés joggal nevezhető átfogónak, még ha mélységében el is marad az EU más partnerekkel kötött, megszokott megállapodásaitól. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a legmélyebb szabadkereskedelmi szerződés, amelyet India valaha aláírt.

Összességében minden fél megkapta, amit feltétlenül szeretett volna, és megtarthatta azokat a területeket, amelyeket semmiképp nem volt hajlandó feladni. Az európai autógyártók és más exportorientált ipari szektorok hozzáférést nyernek az indiai piachoz, miközben India olcsó munkaerőre épülő iparágai – például a textil-, bőr- és ékszeripar –, valamint a hagyományosan versenyképes szolgáltatási szektor is könnyebben beléphet az európai piacokra. Cserébe mindkét fél megvédi a politikailag érzékeny mezőgazdasági területeket, így a gabonaféléket, tejtermékeket és a főbb húsféléket.

Ez igenis mély, ha létezik is még mélyebb szabadkereskedelmi szerződés a világban. Valószínűleg még sokáig tartott volna ezt a szintet is elérni a tárgyalásokon, ha a Trump-kormányzat nem indít kereskedelmi háborút mindkét fél ellen 2025-ben

– vélekedett az elemző.

Itt nem várható komoly ellenállás

A Mercosur-megállapodás körüli viták kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az EU–India szerződés politikai szempontból alapvetően eltér a latin-amerikai egyezménytől. Egyrészt szerkezetéből adódóan szinte biztosan könnyen ratifikálható lesz, másrészt India nem számít veszélyes mezőgazdasági exportőrnek az európai piacokra nézve. Sőt, inkább az indiai kisparasztok érezhették volna fenyegetőnek az európai agrárexportot, ha a megállapodás nem zárta volna ki eleve ezeket a területeket.

Emiatt az agrárérdekű európai országok – például Franciaország, Lengyelország, Románia vagy Magyarország – sem ellenezték az indiai szerződést, szemben a Mercosur-egyezménnyel. Éppen ezért kicsi az esélye annak, hogy az EU–India megállapodás elakadna az Európai Parlamentben vagy a tagállami ratifikáció során.

Inkább egy geopolitikai tengely formálódik

Az EU–India közeledés világgazdasági összefüggéseiről Trembeczki Zsolt úgy vélekedett, hogy bár a megállapodást alapvetően geopolitikai szempontok lendítették át a korábbi holtponton, hosszabb távon a kapcsolatrendszer inkább gazdasági, semmint geopolitikai tengelyként lesz meghatározó.

Alapvetően mindkét dimenzió jelen lesz, ugyanakkor rámutatott az alapvető stratégiai különbségekre: Indiát kevéssé hatja meg az Európával szembeni orosz fenyegetés, míg Európa sokkal kevésbé tart Kínától, mint India.

A kereskedelmi dimenzióban viszont India – mint a világ egyik leggyorsabban növekvő nagy gazdasága – véleménye szerint hosszú távú befektetésnek számít. Úgy fogalmazott, hogy a most is jelentős, de idővel még tovább bővülő indiai piacokhoz való hozzáférés igazán hosszabb távon hozhat komoly gazdasági hasznot az Európai Unió számára.

Kapcsolódó