Holnap reggel teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését az OTP Bank. Az első körös elemzői konszenzus szerint a csoport korrekciós tételek nélküli eredménye 18,15 milliárd forint lehetett az év utolsó három hónapjában, ami ugyan jóval alacsonyabb a harmadik negyedévesnél, azonban rendkívüli tételek híján nettó szinten jelentős javulást takar.
Ennek megfelelően a konszolidált számviteli eredményre várt 16,7 milliárd forint jelentős javulás a harmadik negyedéves 3,6 milliárd forintos veszteség és az egy évvel korábbi negyedik negyedéves 11 milliárd forinthoz képest is.
Kapcsolódó
A jelentésben fontos szerepet kaphatnak az orosz és az ukrán leánybankkal kapcsolatos leírások.
A Concorde Értékpapír elemzői arra hívták fel a figyelmet, az OTP már az előző negyedéves jelentésnél jelezte, hogy Ukrajna miatt magas hitelezési veszteségre kell számítani a negyedik negyedévben. Az OTP azzal is számolt, hogy az ukrán és orosz leányvállalatok vesztesége nem fogja meghaladni a 2014-es év veszteségét.
Ez összességében azt jelentené, hogy az első kilenc hónap eredményét figyelembe véve a negyedik negyedévben 13 milliárd forint veszteségre van tere. Várakozásaink alapján emiatt az ukrán leány továbbra is veszteséges lesz az utolsó negyedévben, cserébe az orosz leányvállalat az induló digitális bank költségeit kiszűrve már nem lesz veszteséges - írják a Concorde szakértői.
Úgy vélik, éves szinten az egyszeri tételektől tisztított eredmény 122 milliárd forintot tehetett ki, ez 3,5 százalékos növekedést jelent az előző évi eredményhez képest. Szerintük a kamatmarzsok, az alacsony kamatkörnyezet miatt továbbra is csökkenhetnek, miközben a hitelezési volumen, különösképp Magyarországon az AXA tranzakciónak és a csoknak köszönhetően magas lehet a jövőben - teszik hozzá.
Az OTP Bank fundamentális értékeltsége és a részvények árazása az orosz és ukrán (mint a két leginkább eredményt romboló) terület gyengesége ellenére egyre javul - írják az Equilor Befektetési Zrt. elemzői. Az oroszországi kitettség mértéke részvényenként elérheti a 950 forintos szintet, míg az ukrán kitettség mértéke 290 forintban fejezhető ki. A tavalyi utolsó negyedév katalizátor szerepét a magyarországi és a bulgáriai operáció tölthette be. Várakozásuk szerint a két eredményhatás eredőjeként az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 2015-ben 319 forintot érhet el, míg 2016-ban 583 forintra emelkedhet - teszik hozzá, az Equilor szakemberei.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Narancssárga listán az oroszok: 43 ország állampolgáraira vet ki beutazási korlátozásokat az Egyesült Államok

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv
